Egy híján 300 – születésnapot ünnepel Szarvas

2021. július 21. 15:35 | Vári Bianka

Pénteken ünnepli újratelepítésének 299. és várossá nyilvánításának 55. évfordulóját Szarvas. A település polgármestere szerint fontos évről évre megemlékezni azokról az ősökről, akik bátrak és elhivatottak voltak. Az ünnepi program részeként a város önkormányzata számos elismerést ad át.

Azt nem tudjuk, hogy korábban innen elszármazottak-e azok a tótok, akik 299 évvel ezelőtt, a vallásszabadság, illetve a jobb élet reményében letelepedtek Szarvas területén – fogalmazott Babák Mihály. Szarvas polgármestere szerint az alkalmazkodás és a megújulás jellemző a vidékre, pénteken pedig azokra fognak emlékezni, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy ezt véghezvigyék. Szarvas 55 évvel ezelőtt kapta meg ismételten a városi rangot. 

– Mégiscsak jó dolog itt Békés megyében, hogy várossá nyílvánítottak minket. Persze, ez kötelezettségekkel is járt, de úgy gondolom, hogy teljesítettük ezeket a kötelezettségeket, feltételeket – jegyezte meg a városvezető.

Az ünnepi program részeként pénteken az Ótemplomban többek között díszpolgárt avatnak, valamint elismerik azokat a személyeket, akik mind munkakörüknél fogva, mind emberként sokat tesznek a város fejlődéséért közszolgáltatás, oktatás, művészet és turizmus tekintetében.

– Sokan kapnak Szarvas város önkormányzatától elismerést, amivel megköszönjük a munkájukat. Egyúttal biztatjuk azokat, akik ma élnek itt, hogy ők is tegyenek ehhez a hagyományhoz, örökséghez, amelyet megörököltünk az elődeinktől – fogalmazott a polgármester.

Végül hozzátette, hogy már most készülnek a jövő évi, nagyszabású rendezvényre, amikor kerek évszámot, az alapítás 300. évfordulóját ünnepelhetik majd.

 

Forrás: Babák Mihály facebook oldala

További programok »

FEL