Egy fürjházat is elkészített a Férfi klub a CsakPONTban szombaton

2020. szeptember 12. 14:02 | Gyemendi Réka

A Békéscsabai Család És KarrierPONTban gyűlt össze ismét a júniusban alakult Férfi klub.

Míg első alkalommal egy magas ágyást készítettek el a tagok, a második eseményen falat festettek és fürjházat épített a férfiak, apák családtagjaikkal. A résztvevők először az egyesület kerítését díszítették falfestéssel, Baji Miklós Zoltán segédletével.

– Az egyesület udvarának falára festettünk ma felnagyított gyermekrajzokat. A CsakPONT többször írt már ki gyermekrajz pályázatokat, természetesen a családdal kapcsolatban. Ezekből a rajzokból válogattunk, amit az egyesület munkatársai projektor segítségével felrajzoltak a kerítés falára. Ezt festettük ki ma a Férfi klub tagjaival és gyermekeikkel – ismertette az alkotó.

A Család és KarrierPONTban már van két nyuszi és egy kaméleon is, szombaton pedig hat fürjel bővült Fábián Ferenc jóvoltából, aki az Euro Consult Oktatási Központ vezetője. Három éve tart otthon nehány fürjet, az állatokban pedig nagyon sok öröme van neki és családjának is. Mint mondta, innen jött az ötlet, hogy az egyesületnek is adjon néhány madarat, ami azon kívül, hogy érdekesség lesz a gyermekek számára, még látványos is. A madarak ezen túl naponta biztosítanak fürj tojást is, ami rendkívül egészséges.

– Gasztronómiai szempontból is lényeges a fürj tojás, hiszen egyre ismertebbek jótékony hatásai. Nagyon tápanyagdús, kevesebb a kalória tartalma, mint a tyúktojásnak, gazdag A, B és C vitaminokban, valamint ásványi anyagokban. Néhány természetgyógyász egyenesen csodaszernek tartja, az irodalom is felsorolja, hogy milyen betegségek esetén - például az asztma vagy a daganatos megbetegedések esetén - lehet jótékony hatású – ismertette Fábián Ferenc.

 

Galéria

 

Herczegné Számel Annamária, a békéscsabai Család és KarrierPONT szakmai vezetője korábban elmondta: másfél éve indult a CsakPONT működése, sok programjuk van, ami nőkről, illetve nőknek szól. Ezért arra gondoltak, hogy alapítanak egy olyan klubot, ami férfiakról, férfiaknak szól. A klub tagjai kéthetente, havonta egyszer találkoznak, minden alkalommal valamilyen hasznos tevékenység apropóján.

További programok »

FEL