Egy botrányhős meghalt – jegyzet

2020. május 27. 08:55 | D. Nagy Bence

“Meghalt Petics Kristóf, az X-faktor botrányhőse.” Az elmúlt napokban sokan találkozhattunk ezzel az egyébként sajnálatos hírrel. Nem azért sajnálatos, mert egy “botrányhős” halt meg. Nem is azért, mert történetesen Petics Kristófnak hívták. Azért sajnálatos, mert meghalt valaki, akit csak úgy ismertünk, mint az X-faktor botrányhősét.

Ismeretes, hogy az internet (szűkebben a kommentelési lehetőségek) megjelenésével nem lett több ostobaság a világon, csak jobban látszik. Az internet demokratizálódása (a P2P, vagyis a felhasználót a felhasználóval összekötő rendszer) óta mindannyian egyszerre vagyunk tartalomfogyasztók és tartalomgyártók. Ez az internet legkisebb közös többszöröse: mindenki hozzászólhat mindenhez különösebb hozzáértés, rálátás és úgy egyáltalán releváns, megmért vélemény nélkül. És ez nem baj, illetve nem ez a baj. A szabad véleménynyilvánítás önmagában egy pozitív dolog – lehet. A fegyvert elsütni a fegyvertartó tudja. A gond az, hogy mindenki fegyverviselési engedélyt kapott, márpedig a szó fegyver – lehet. 

Nem ismertem Petics Kristófot. Halálhíréig semmit nem tudtam róla, nem követtem nyomon az említett “tehetségkutatót” (mind tudjuk, hogy semmi köze a tehetségek felkutatásához). Életében nem érdekelt Petics Kristóf, de halálában sem fog. De érdekli-e vajon a médiát? Érdekli-e a számtalan hozzászólót, akik ítélnek és felmentenek kedvük szerint? Az Ördög trükkje az, hogy amikor kérdez, akkor is hazudik, az egyik leggaládabb hazugság pedig így hangzik: “Hogy juthatott ide?” Mármint Petics Kristóf, például.

Abban a társadalomban, ahol (látszólag) minden a döntés szabadságának felmagasztalásáról szól, és ahol ezzel szemben nincs helye a konfrontációnak, mert a korrektség (mármint a politikai korrektség) megköveteli, egy-egy ilyen haláleset után mindig akad valaki, aki fel meri tenni a kérdést: “Hogy juthatott ide? Hát nem volt senki mellette, hol voltak a szülei/barátai? Milyen társadalom az ilyen?” Tudjuk jól, hogy a politikai korrektség nem korrektség. A bármilyen korrektség már nem korrektség, mert nem önmagában áll, márpedig az igazság nem bármilyen. Jelen esetben az igazság az, hogy Petics Kristóf a kutyát nem érdekelte korai haláláig. De a halál a média szemében a legjövedelmezőbb. Gondoljunk csak Zámbó Jimmyre, akit egyes szennylapok (és ez a kifejezés így is eufemizmus) a mai napig címlapra tűznek. Petics Kristóf, aki életében eladhatatlan volt (vagy csak rövid ideig volt eladható), most, halálában keresi a legtöbbet. Illetve, dehogy ő, hanem a szerkesztők, akik tragédiát kiáltanak. És mi, akik szabadon írhatunk sajnálkozó vagy elítélő kommenteket, ugyanúgy részesei vagyunk az emberkereskedelemnek, mint azok, akik a “SZTORI” felett diszponálnak. Beugrottunk ugyanis az aljas kérdésnek: “ugye emlékszel, ő volt az X-faktor botrányhőse, hát hogy felejthetted el?” És mi hirtelen emlékezni kezdünk.

Egy ember meghalt. Valaki, akiről azt hittük, hogy tudunk valamit, de valójában a semminél is kevesebbet. Valójában nem érdekel minket Petics Kristóf. Ezelőtt sem és halálában sem, csak úgy teszünk, mintha. Ítélünk, felmentünk – jogosítvány nélkül. A légkalapács hangját el tudom nyomni, ha feljebb tekerem a hangszórót, de vajon eltűnik-e ettől a légkalapács? Megoldás-e, ha “felhangosítom” más botrányát abban a reményben, hogy eltűnnek a saját, belső botrányaim? Mert mindenki a saját maga botrányhőse. A kérdés ezért nem az, hogy mi mit kezdtünk volna Petics Kristóf helyében, hanem hogy mit kezdünk most magunkkal.

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL