Saját kerékpár és jókedv szükségeltetik: Egészségügyi túra kunágotai diákokkal

2020. szeptember 7. 12:45 | Csiffáry Zsuzsanna

A megyei települések pedagógusai egyre nagyobb mozgásteret igyekeznek biztosítani a tanulók számára. Ezért csatlakoztak a Bereczki Máté Általános Iskola tanulói és pedagógusai a World Walking Day – Világ Gyalogló Nap programjához.

A Bereczki Máté Általános Iskola 7.b osztályosai közül a legsportosabb tanulók 28 km-es kerékpártúrán vettek részt szeptember 3-án, csütörtök délután osztályfőnökük, Halász Edit kezdeményezésére.

A programban azok vettek részt, akik szeretnek mozogni, szívesen sportolnak és nem érezték túl merész kihívásnak a táv megtételét. Az út során Dombiratos, Nagykamarás és Almáskamarás településeken át vezetett az útjuk. Az állóképesség fejlesztése mellett az egészségmegőrzés, a kistérség településeinek megismerése volt a cél, ami nagyban hozzájárul a különböző kompetenciák fejlesztéséhez – ezt az intézmény vezetői kiemelten támogatják.

Az előző tanévben első alkalommal kapcsolódtak be az iskola tanulói és pedagógusai a World Walking Day – Világ Gyalogló Nap programjába, amit szintén Halász Edit pedagógus szorgalmazott. Akkor a felső tagozatos diákok közül 110 tanuló vállalta, hogy 7 kilométeren keresztül gyalogolni fog és közelebbről megismeri Kunágota helytörténetét.

Az iskola pedagógiai programjában kiemelt szerepet kap az egészségnevelés. Egyik fontos esemény az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét is, amely a Mályvavirág Alapítvánnyal közös projektben jön létre 2017 óta minden év januárjában. Több partner bevonásával hívják fel a figyelmet a rendszeres szűrések, valamint a védőoltások nélkülözhetetlen szerepére a méhnyakrák megelőzésében. A rendszeres sportolás egészségmegőrzésben betöltött szerepe vitathatatlan. Ez az oka, hogy a kerékpártúra résztvevői tervezik a folytatást. Többen is jelezték csatlakozási szándékukat, akik első alkalommal még nem kapcsolódtak be.

Ezen a héten, péntek délután Kunágota-Dombiratos-Lőkösháza-Kevermes-Dombiratos-Kunágota útvonalon teszik meg a közel 31 kilométeres távolságot, kedvező időjárás esetén. A résztvevők a központi iskolától indulnak, ahová minden sportbarátot várnak. A szervezők csupán azt kérik, mindenki hozza a saját kerékpárját és jókedvét. 

 

Galéria

További programok »

FEL