Eddig ismeretlen holdat fedeztek fel magyar kutatók

2017. május 19. 20:11 | Bugyi Diána

A most publikált eredmény segíthet pontosítani a holdak keletkezésének jelenlegi modelljeit, így a kozmikus múlt megismerésében is szerepet kaphat.

Kiss Csaba és kutatótársai a Neptunusz pályáján túl elhelyezkedő Kuiper-öv objektumait vizsgálták a Kepler-űrtávcső mérései alapján, és így fedezték fel, hogy a harmadik legnagyobb ismert törpebolygó, az 2007 OR10 meglepően lassan forog tengelye körül - írja az Origo. A kutatók azt gyanították, hogy a jelenség mögött egy eddig ismeretlen kísérőobjektum, vagyis egy hold gravitációs hatása állhat.

Az új égitestet sikeres azonosításában egy másik űrtávcső, a Hubble segített –Wide Field Camera 3 nevű kamerájának archívumában egy év különbséggel két felvételt találtak a 2007 OR10-ről, melyek meggyőzően bizonyították, hogy a két objektum között gravitációs kapcsolat van. Az ESA Herschel-űrtávcsövének korábbi méréseinek felhasználásával megbecsülhető volt, hogy egy kb. 240-400 km-es hold kering a nagyjából 1500km átmérőjű törpebolygó körül.

 

Az eredmények a Naprendszer múltjáról is árulkodnak

A 2007 OR10 holdjának felfedezésével világossá vált, hogy a Kuiper-öv törpebolygói esetében a kísérőobjektum jelenléte szinte szükségszerű. "Az a tény, hogy – a Sedna kivételével – az összes törpebolygó körül holdakat találunk, arra utal, hogy amikor ezek az égitestek évmilliárdokkal ezelőtt kialakultak, az ütközések jóval gyakoribbak lehettek. Mindez pedig erős kényszerfeltételeket szab az égitest-keletkezési modellek számára" – mondta el Kiss Csaba az MTA híroldalának.

Ráadásul – amint a Space Telescope Science Institute (Hubble) kutatója, John Stansberry elmondta – a holdak jelenléte az ütközések sebességviszonyairól is árulkodik, hiszen ha egymáshoz képest túl nagy sebességű objektumok ütköznek, rengeteg, a rendszertől messzire eltávozó törmelék keletkezik (épp ez a helyzet a kisbolygóövben a Jupiter hatása miatt), ha pedig ez a viszonylagos sebesség kicsi, csak becsapódási kráter jön létre.Ahhoz, hogy az összeütköző objektumokból holdak alakuljanak ki, a viszonylagos sebességnek valahol a kettő között kellett lennie.

A helyzet iróniája, hogy az űrtávcsövek jelenlegi mérési adatai alapján nem volt bizonyítható, hogy a lassú forgás és a hold jelenléte között kapcsolat lenne. Így előfordulhat, hogy nem a most felfedezett hold a felelős a 2007 OR10 lassú forgásáért, ami ugyanakkor nem csökkenti a felfedezés jelentőségét.

A publikáció 2017. március 20-án jelent meg a The Astrophysical Journal Lettersben.

További programok »

Világ

Első a csabai kolbász – ezt ajánlják a turistáknak

A tasteatlas.com 73 legjobb magyar ételt felsoroló listáján Békéscsaba legendás terméke nyerte el az első helyet. Ez az oldal elsősorban a turistáknak ad támpontot egy adott ország gasztrokultúrájáról, illetve többnyire ők is pontozzák a nemzetek ételeit.
13:22
FEL