A tavalyi összeg duplájából gazdálkodhat idén a Békés Megyei Önkormányzat

2020. január 10. 16:03 | Gyemendi Réka

Békés megye területrendezése, alapítványok támogatása és költségvetés – többek között ezeket a témákat is megvitatták a képviselők pénteken, az év első megyegyűlésén.

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke szerint az egyik legfontosabb napirendi pont a testület idei munkatervének elfogadása volt. Zalai Mihály kiemelte a költségvetés elfogadását is, mely összeg idén duplája a tavalyinak.

– A költségvetési főösszegünknek talán csak egyötöde állami támogatás, az összes többi forrást a megyei önkormányzat hivatala adja, valamint finanszírozza egyrészt pályázatokból, másrészt olyan szolgáltatásokból, amellyel a települések fejlesztéseit segítjük. Tehát a főösszeg arról árulkodik, hogy a megye fejlődése 2020-ban sem áll meg – közölte Zalai Mihály.

 

Fotó: Zentai Péter

Fotó: Zentai Péter

 

Az ülést értékelve a Momentum képviselője két napirendi pontot emelt ki. Az egyik egy kerékpárút-fejlesztés, amely során 11 kilométer út építésére 2 milliárd forintot fordít a megyei önkormányzat. A képviselő rámutatott, hogy ez kilométerenként több mint 186 millió forintot jelent, míg elmondása szerint máshol az országokban ez az összeg kilométerenként 20-50 millió forintot tesz ki átlagosan. Sebők Éva szerint ekkora árkülönbség nem indokolt.

– Ami számomra még megdöbbentő, hogy a Vállakozásfejlesztési Alapítvány felügyelőbizottságába két fideszes és egy nem ellenzékhez köthető felügyelőbizottsági tagot jelöltek. Így az egyik legfontosabb alapítványunk ellenzéki kontroll nélkül marad, ami véleményen szerint roppant problémás dolog – fogalmazott Sebők Éva.

 

Fotó: Zentai Péter

Fotó: Zentai Péter

 

A Fidesz megyei közgyűlési frakcióvezetője rendkívül eredményesnek nevezte az ülést. Puju János azonban értetlenül állt az előtt, hogy Sebők Éva nem szavazta meg a napirendi pontokat.

– A költségvetés elutasításával gyakorlatilag olyan programokat nem támogatott, illetve nem fogadott el, mint a Bursa Hungarica, amely egyértelműen a fiatalok jövőjét támogatja. Azt hiszem, hogy ez nem követendő magatartás. Arról nem is beszélve, hogy három olyan alapítványi támogatásról is szó volt, amelyet a Momentum képviselője nem szavazott meg – fogalmazott a frakcióvezető.

Június 4-én van a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója. Ennek kapcsán a megyegyűlés elfogadott egy módosító javaslatot, miszerint e dátumot megelőzően ünnepi ülést tartanak az évfordulóra emlékezve.

További programok »

FEL