Eltiltott sofőr és drog Kondoroson
Kondoroson, a Csabai utcában kedden hajnalban a helyi körzeti megbízott állított le egy autót, amelyben hárman utaztak. Az igazoltatás során gyorsan kiderült, hogy a sofőrnek egyáltalán nem is szabadott volna a volán mögé ülnie: a Békéscsabai Rendőrkapitányság egy korábbi szabálytalansága miatt idén augusztus 16-ig eltiltotta a járművezetéstől.
A férfit járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt azonnal őrizetbe vették, ám az ügy itt nem ért véget. A ruházatátvizsgálás során egy cigarettásdobozból kábítószergyanús anyag került elő, ráadásul az autó mindhárom utasának kábítószer-gyorstesztje pozitív eredményt mutatott. A Szarvasi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt indított nyomozást a társaság ellen.
Tetten érték a bolti tolvajt Békéscsabán
Ugyanezen a napon Békéscsabán egy üzletből próbált meg fizetés nélkül, hét termékkel a táskájában távozni egy vésztői nő. A bolt dolgozói azonban résen voltak, tetten érték az elkövetőt, és azonnali rendőri intézkedést kértek. A nőt tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt a hatóság őrizetbe vette, és gyorsított eljárásban, három napon belül bíróság elé állítják.
Körözött férfit fogtak Sarkadon
A Sarkadi Rendőrkapitányság munkatársai is eredményes intézkedést hajtottak végre kedden. A járőrök elfogtak egy férfit, akit azért kerestek, mert a Kazincbarcikai Járásbíróság testi sértés elkövetése miatt korábban elrendelte a körözését.