Dr. Kulcsár László: Az élelmiszer hosszú távon biztosított Békés megyében

2020. március 30. 10:19 | behir.hu

Hazánk önellátottsága mintegy 120 százalékos az alapvető élelmiszerekből. A mostani veszélyhelyzetben különös jelentősége van ennek. A hazai és ezen belül a Békés megyei agrárgazdasági szereplők biztosítják a lakosságnak az élelmiszereket.Többek között erről is beszélt közleményében dr. Kulcsár László, a MAGOSZ országos alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés megyei elnöke.

Békés megye tekintetében dr. Kulcsár László elmondta, adottságaink miatt nemcsak hogy önellátók vagyunk élelmiszerekből, hanem jelentős élelmiszer-kivitelt is bonyolítunk.

Hazánk mintegy 120 százalékos önellátásra képes az alapvető élelmiszerekből, de az ország termelési potenciálja akár 150 százalékra is növelhető, mindebben Békés megye az élen jár – hangsúlyozta a kamara megyei elnöke.

Az élelmiszeripar a harmadik legnagyobb feldolgozóipari ágazat hazánkban, az 5400 aktívan működő vállalkozás közvetlenül mintegy százezer embert foglalkoztat. A magyar agrárium által megtermelt alapanyagok 65 százalékát dolgozzák fel minőségi élelmiszerré.

Dr. Kulcsár László kitért arra, legfontosabb exporttermékeink a gabonafélék, a takarmányok, a hús és a húskészítmények.

– Mindebből jól látszik, hogy végső esetben ezen áruk itthon tartása – amire egyelőre nincs szükség – további hazai értékesítés lehetőségét rejti magában. Élelmiszer-termelésünknél az elsődleges szempont a belső piac ellátása, és csak eztkövetően exportáljuk a felesleget – hangsúlyozta az elnök hozzátéve: a hazai kiskereskedelmet tekintve pedig elmondható, hogy a boltok polcain évek óta az élelmiszerek mintegy háromnegyede hazai áru.

Dr. Kulcsár László kitért arra: az élelmiszer- és a legalapvetőbb termékekkel való ellátás minden településen biztosított. Az üzletekben ideiglenesen tapasztalható hiányok alapvetően abból adódnak, hogy sokan „pánikvásárolnak”, és sokszorosát veszik a szokott mennyiségnek.

– Az elmúlt hetekhez hasonlóan látható, hogy a kiskereskedők a beszállítókkal együttműködve most is mindent megtesznek azért, hogy a megnövekedett keresletetkezeljék – mondta a NAK megyei elnöke. – Előfordulhat viszont, hogy egy-egy rövidebb időszakban néhány áruházban egyes cikkek feltöltési üteme, az árupótlás (rendelés a gyártótól, szállítás, rakodás) időigénye miatt a szokásosnál hosszabb lehet, és az üzletek raktárkapacitásai is végesek. Most még inkább időszerű az, amit folyamatosan hangsúlyozunk, hogy hazaitermékeket vásároljanak a fogyasztók – hívta fel a figyelmet dr. Kulcsár László.

Az itthon megtermelt alapanyagok helyben vannak, gyorsan piacra kerülhetnek, a feldolgozók még mindig rendelkeznek kihasználatlan kapacitásokkal. Amennyiben a hazai kereslet jobban megnő, a termelők és a feldolgozók továbbra is képesek kiszolgálni a magyar fogyasztókat. A hazai, ezen belül a megyei élelmiszer-ellátási lánc szereplői szakmailag felkészültek, az üzemek jól felszereltek, megfelelő és hatékony intézkedéseket tesznek a higiéniai előírások betartására is. Fellépnek a tisztességtelenek ellen .

Dr. Kulcsár László szólt arról, a kormány által kihirdetett veszélyhelyzeti intézkedésekkel összhangban, az agrárkamara napi működése során a lehető legminimálisabbra csökkenti a koronavírus-járvány terjedésének lehetőségét, a személyes ügyféltalálkozások számát. Ezzel is megvédve a munkavállalói és azországosan mintegy 400 ezer, a megyében 24 ezer kamarai tag egészségét.

A falugazdászok csak meghatározott, kijelölt irodákban vannak jelen, és a megszokottal ellentétben nem látogatnak ki az ügyfelekhez. A pontos irodalista és a nyitva tartás a www.nak.hu oldalon érhető el; de a kamara kéri tagjait, hogy személyesen csakis kiemelten indokolt esetben keressék fel az irodákat.

Különösen fontos a jelenlegi helyzetben a piaci szereplők közti etikus viselkedés a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek piacán. A NAK aktívan közreműködik a rendezett viszonyok fenntartásában, és fellép a tisztességtelen magatartású szereplőkkel szemben. A kamara tagjai – a mezőgazdaságban, élelmiszer-előállításban, -feldolgozásban, -nagykereskedelemben tevékenykedők – az általuk etikátlannak tartott magatartás, illetve a vitás kérdéseik rendezésében is kereshetik a kamara etikai bizottságát.

Dr. Kulcsár László hangsúlyozta, az agrárkamara fontos célkitűzése a jelenlegi veszélyhelyzetben is, hogy aktívan közreműködjön a rendezett piaci viszonyok fenntartásában, és tevékenységével segítse a tisztességes piaci szereplőket.

Közölték azt is, mennyi volt Magyarország mezőgazdasági exportja 2018-ban:

Búza: 2,4 millió tonna
Kukorica: 2,6 millió tonna
Liszt: 200 ezer tonna
Növényolaj: 600 ezer tonna
Fagyasztott zöldség: 110 ezer tonna
Élőállat: 130 ezer tonna
Állati takarmány, eledel: 860 ezer tonna
Baromfihús: 220 ezer tonna
Sertéshús: 130 ezer tonna
Tej- és tejtermék: 440 ezer tonna

Forrás: Nemzeti Agrárgazdasági Kama

További programok »

FEL