Dr. Ferenczi Attila: Szeretnek az emberek a Lencsésin élni

2020. március 15. 16:08 | Mikóczy Erika

Dr. Ferenczi Attila a hatodik ciklusát tölti a békéscsabai közgyűlésben. Ismét a 4. számú választókerület egyéni képviselőjévé választották, és negyedszerre, azaz a megalakulása óta folyamatosan ő a József Attila-lakótelepi Településrészi Önkormányzat elnöke.

28 éve a Lencsési háziorvosa, azt azonban kevesen tudják róla, hogy menedzseri diplomája is van, ez irányú ismeretei pedig jól jönnek a pénzügyi, gazdasági és tulajdonosi bizottság elnökeként végzett munkában.

–  Mi motiválja arra, hogy újból és újból megmérettesse magát a helyi közéletben?

– Az elmúlt több mint negyedszázad alatt módom volt arra, hogy ne csak a fák növekedését, a környezet változását láthassam itt, hanem a felnövekvő generációkét is. Ma szeretnek az emberek a Lencsésin és környékén élni, ezt sokkal szebb, otthonosabb környezetben tehetik, jó érzés, hogy ebben nekem is szerepem van. A környezet szépítése, a közösség építése folyamatos, ez utóbbit nagyban segíti a Lencsési Közösségi Ház is a programjaival. Nemcsak támogatom ezeket a rendezvényeket, de van olyan, amely a kezdeményezésemre indult és ma már hagyományokra tekint vissza. A kihívást azért vállaltam ismét, mert mindig vannak olyan feladatok, amelyek megoldásával a lakosság életét még komfortosabbá tehetjük.

– A pár évvel ezelőtti és a mostani képeket egymás mellé téve szembetűnő a változás. Milyen további tervei vannak a körzetben?

– Több olyan nagyobb beruházás van mögöttünk, amelyek lényegesen javítottak a körülményeken. Hogy csak néhányat említsek: út- és járdafejlesztések, kerékpárút-építés, energetikai felújítások az iskola, az óvodák, a családsegítő, a nyugdíjasklub és a Lencsési Közösségi Ház épületében. Most a környezet karbantartására és további szépítésére van nagy igény, például a padok felújítására, a virágágyások rendezésére, vagy a közlekedés biztonsága szempontjából fontos megoldásokra. Fontos számomra az itt élők közérzete, nemcsak orvosként, de képviselőként is fokozott figyelmet fordítok például az idős emberekre is. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk az óvodákkal és az iskolával, ahol tudom, segítem a mindennapjaikat, akkor is, ha az iskola már nem önkormányzati fenntartású intézmény.

– Bizottság elnökként most mely területekre kell a leginkább koncentrálnia?   

– A bizottságunk egyik legfontosabb feladata őrködni a költségvetés felett, illetve a felett, hogy a meglévő forrásokat a lehető leghatékonyabban használja fel, ossza szét a város. A 37 milliárdos költségvetésben 13 milliárd az, amivel valójában gazdálkodhatunk, a többi olyan fejlesztési forrás, amelynek a felhasználása kötött. A bizottság feladata továbbá a meglévő ingó és ingatlan vagyon gondozása, kezelése, szoros kapcsolatban a vagyonkezelővel. Emellett az önként vállalt feladatokra is fokozottan figyelünk. Elmondhatjuk, hogy a város költségvetése kiegyensúlyozott, reményeink szerint a fejlesztések a továbbiakban is folytatódnak, és még tovább bővül, gazdagodik, szépül Békéscsaba.

További programok »

FEL