– Március 16-án megváltozott az a világ, amit a gyerekek megszoktak, otthonról tanulnak, nem mehetnek be az iskolai tantermekbe. Ez ön szerint mit jelent a számukra? Mennyire tudták megérteni a helyzetet?
– Úgy gondolom, hogy náluk az a döntő, hogyan kommunikálja ezt a helyzetet az iskola feléjük, hogyan a média és elsősorban a szüleik. Minden gyermeknek, a legkisebbeknek is meg lehet mondani, hogy most miről van szó. Hogy ez az egész világon nagy probléma, nagy kihívás, és hogy ehhez úgy kell alkalmazkodni, hogy minél kevesebb ember betegedjen meg. El kell mondani, hogy ez egy átmeneti állapot. Valószínűleg néhány hónapig tart, és el fog múlni. De addig most másképpen kell tanulni, élni, meg kell változtatni az időbeosztásunkat. Megértik, képesek megérteni. Hiszen az, hogy valami változik, és valami probléma van, az már genetikailag is kódolt, erre érzékenyek. Fontos, hogy a szülők is őszintén mondják el azt, amit éreznek, amit gondolnak.
– Hogyan lehet ezt megtenni szülőként úgy, hogy ne ijesszük meg a gyereket, de minden lényegi információt elmondjunk neki?
– Ez két dolgon múlik. Egyrészt hogy a szülők lehetőleg ne ijedjenek meg. Ha ők riadtak, akkor nagyon nehéz úgy kommunikálni, hogy a gyerek ezt ne vegye át, hiszen nagyon jók az antennái. A szülőknek tájékozódniuk kell. Úgy is mondhatom, állampolgári kötelességünk, hogy az új helyzettel kapcsolatban ismereteket szerezzünk, és ezeket az ismereteket reálisan, az életkori sajátosságaiknak megfelelően kommunikáljuk a gyermekeink felé, akkor megértik. Hiszen azért változott meg sok minden körülöttünk, hogy elkerüljük a nagy bajt, konkrétan az egészségügy túlterhelődését.
– Milyen jelekből vehetik észre a szülők, hogy ez az új szituáció feszültséget okoz-e a gyerekeknek? Mire figyeljenek oda jobban?
– A gyerekek is különbözőképpen reagálnak a stresszre. Hogyha jó a szülő-gyermek kapcsolat, és a gyermek felszabadultan beszélhet, akkor általában elmondja, mi jár a fejében. Ha úgy érzi, hogy nem beszélhet róla, mert nem hallgatják meg, nem veszik komolyan, akkor nagyon sokszor testi tünetekben jelentkezhet a stressz. A kisebb gyerekeknél például ilyen regresszió, tehát amikor nem az életkori sajátosságainak megfelelően, hanem annál egy fiatalabb kori szinten kezd el működni. Az óvodások bepisilnek, rosszul alszanak, többet sírnak, panaszkodnak, nem találják a helyüket, ilyenek előfordulhatnak. A nagyobbaknál pedig az lehet gond, hogy nem tudja elfoglalni magát, érződik, hogy fél valamitől. Azoknál a gyerekeknél, akik eleve hajlamosak a szorongásra – és bizony ez 15-20 százalékuk – könnyebben kialakulnak ugyanezek a tünetek. A szülő korrigál a viselkedésén, többet beszélget a gyerekkel, megnyugtatja. Hogyha ez nem vezet eredményre, akkor érdemes szakemberhez fordulni, egy pszichológushoz, pszichiáterhez, vagy gyermekorvoshoz.
– Hogyan lehet tudatosítani a gyerekekben, hogy most nem szünet van, hanem a tanítási rend változott? Nem mennek be az iskolába, de kutya kötelességük a digitális órákon részt venni, a feladatokat elvégezni. Hogyan lehet őket rábírni arra, hogy megfelelően tanuljanak?
– A legfontosabb az, hogy ebből a szempontból is mindenki ugyanazt mondja a gyermekeknek. Tehát az iskola is, a szülők és a média is. Ha egyet mondanak, és látják, hogy a többi osztálytársuk is tanul, akkor igyekeznek megcsinálni a feladatokat, a különböző Skype-os órákon részt vesznek. Már már annyira megszokták ezt a rendszert, hogy itt inkább akkor lehet baj, ha valami miatt ezt most megzavarják. Ha egyértelműen, mindig úgy határozzuk meg, hogy a digitális tanítással folytatódik az iskola, akkor csak azok nem vesznek részt benne, akik egyébként is nagyon ellenállnak a tanulásnak, és mondjuk, kerülik az iskolát. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb megkapják a feladatokat, amiket ugye le is osztályoznak általában. Tudják, hogy mikor kell ott lenni a képernyő előtt. Kreativitásra van szükség nagyon sok gyermeknél, hogy ezt meg tudja oldani valahogy, valahol. Könyvtárban, barátoknál, hogyha otthon nincs ilyen felszerelés. Ha ez az általános elvárás velük szemben, és látják, hogy a többség ezt csinálja, akkor úgy gondolom, hogy ebből baj nem lehet. Azért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy év végén is lesz bizonyítványosztás, a normál tanítási eredmények és a digitális tanításnak az eredményei alapján lesz bizonyítvány. Ha ezt valaki nem csinálja, akkor bizony meg is bukhat. Ugyanolyan követelmények vannak az iskolában. Ha ezt így elmondjuk, úgy gondolom, hogy megértik. És hozzájuk nagyon közel áll a digitális világ, szerencsére.
– A szülőkhöz viszont ne feltétlenül. Hogyan tudnak a fiataloknak segíteni akkor, ha nem értenek annyira a digitális világhoz?
– Ez nagyon sokszor előfordul. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb itt a szülő részéről az idő strukturálása, beosztása. Például beszéljék meg, hogy mikor fognak tanulni, mikor lesz a játék. Mikor beszélgethetnek a barátaikkal, lehetőleg telefonon, vagy Skype-on, tehát nem élőben, a fertőzésveszély miatt. Ha ez be van osztva, van egy ilyen struktúra, és segítenek a szülők ezt betartani a gyereknek, ez a legnagyobb segítség. Mert ha a gyerek tudja, hogy délelőtt 8-tól 12-ig vagy egyig tanulás van, akkor a szülő könnyen tudja ellenőrizni, hogy tényleg azt csinálja-e. Nem kell hozzá, hogy digitálisan nagyon művelt legyen. Általában ez elegendő, nem kell az, hogy a szülő magyarázza el, mit hogyan kell csinálni, hogyha nem ért hozzá. Hiszen egy osztályban biztos, hogy van néhány gyerek, aki jól ért hozzá, ő is segíthet.
– Hogyan tudja a felnőtt saját magát megnyugtatni ahhoz, hogy a gyermekét is utána meg tudja nyugtatni?
– Ha megismeri a szakértők véleményeit, akkor már meg is nyugodhat félig-meddig a szülő. Hiszen nemcsak politikusok, de a járvánnyal kapcsolatos orvosok, biológusok, szakértők is nagyon sokat nyilatkoznak a tévében, különböző csatornákon. Ők elmondják, hogy ez egy közepes erősségű járvány. Felfoghatjuk egy figyelmeztetésnek, hogy ha már egy közepes erősségű járvány is ilyen veszedelmekkel jár, ilyen nehézségekkel jár, akkor tegyünk meg mindent, hogy ne terjedjen. Két alapvető dolog van: a személyes kapcsolat csökkentése, valamint a higiénia, kézmosás nagyon szigorú, és rendszeres betartása, ha ezekre figyel az ember, nincs oka pánikra. Azon kívül a feszültséget még csökkenti a beszélgetés is. Tehát nem hiszem, hogy abba kéne hagyni a kapcsolatainkat, hiszen telefonon, és az internet rengeteg lehetőségén keresztül megoldható. Ez is megnyugtatja az embert. És egy harmadik, ami csökkenti a feszültséget, ha teszünk ellene. Nem passzívan kiszolgáltatottként nézzük, várjuk, hogy mi lesz a sorsunk, hanem kitaláljuk azt, hogy személyesen mi, vagy a mi családunk miket tehet. Hogyan tudja megoldani a vásárlást, hogy tud úgy élni, hogy minél kevesebb legyen a kockázat. A szülők vagy a nagyszülők védelmét, a gyermekek elhelyezését, védelmét hogyan tudjuk megoldani. Hogy tudjuk a higiéniai szokásainkat megváltoztatni. Ha teszünk ellene, és erre koncentrálunk, az már önmagában is nagyon sokat csökkent a túlzott feszültségen, a stressz hatásain.
– Mit lehet tanulni ebből a helyzetből?
– Most mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, most megtapasztalhatjuk, hogyha másképp élünk, másképp tanulunk, az mit jelent, milyen előnyei lehetnek ennek. Ezekre az előnyökre érdemes odafigyelni: például arra, hogy ez egy figyelmeztetés az egész emberiség számára. Fel kell készülnie arra, hogy akár egy hasonló, vagy sokkal-sokkal pusztítóbb járványt is le tudjunk győzni, meg tudjunk fékezni. Ha ezt egy figyelmeztetésként értelmezzük, az már egy nagyon hasznos, és pozitív dolog. Azon kívül fel fog gyorsulni a digitális technológia az iskolában és a munkahelyeken, ezeknek a kihasználása is nagyon fontos.
