Dolgos kezek, metszőolló, seprű, gereblye – A városvédők újfent temetőbe mentek

2025. augusztus 7. 14:06 | Such Tamás

Sokadik óriási kezdeményezésbe fogott a közelmúltban a Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület. Ez alkalommal békéscsabai sírokat vettek gondjaikba. Nemrégiben a Ligeti katolikus temetőben, csütörtök délelőtt pedig a Vasúti evangélikus temetőben tevékenykedtek.

Ugrai Gábortól, az egyesület elnökétől a temető bejáratnál megtudom, bő tucatnyian érkeztek, és öt sírt takarítanak meg.

– Többek között Ádám Gusztáv vasúti mérnökét, aki Sztraka Ernő mellett tevékenykedett, a nevéhez fűződik a ligeti a favázas pavilon – mondja. – Ős (Novák) Lajos köztisztviselőét, aki hobbiból 1910-ben, még Asbóth Oszkár előtt barkácsolt egy helyből felszálló, "csavar repülőgépet", azaz helikoptert. Akkor még kötelekkel fogták, nehogy elrepüljön, mint a héliumos lufi.

 

Ugrai Gábor Ős (Novák) Lajos sírjánál egy célszerszámmal – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

Azonfelül Droppa Gyula jaminai tanító és postamester sírkövét is rendbehozzák. Megjegyzi, azért érdekes ez a szakmai párosítás, mert a környéken mindenbizonnyal csak ő tudott olvasni. (Közben megérkezik Ambrus Zoltán nyugalmazott könyvtárigazgató is, aki versenyen kívül elődje, Lipták Pál sírkertjét szépíti meg.)

– Továbbá Margócsy Miklós főügyész sírját is helyre hozzuk – folytatja –, akit a temetés előtt a városháza díszteremben ravataloztak fel, és Bertóthy István polgármester mondott gyászbeszédet. Végül Csabai-Wagner József festőművész síkövéhez látogatunk el. Egyebek mellett a művész édesapja Wagner József téglagyáros volt. Az idősebb Wagner azt szerette volna, hogy a fia vigye tovább az ipart, de őt inkább a természet szépsége fogta meg.

 

Galéria

 

Ahogy a temetőkerteben beljebb haladok, messziről látni, hogy Droppa Gyula tanító és postamester sírja már ragyog – hat derék egyesületi tag szinte idő előtt tette rendbe. Közben egyiküktől megtudom, a jaminai posta jövőre lesz 140 esztendős. Egy másik hölgy a munkájukkal kapcsolatban megjegyzi, „Annyi jót kapunk ettől az egyesülettől, természetes, hogy viszonozzuk”.

Droppa távoli szomszédágában szintén jó néhányan serénykednek. Kivételes pillanatok szemtanúja lehetek: Ugrai Gábor, aki egyebek mellett a Belvár tanára, az igazgatóját, Malatyinszki Anitát instruálja.

A munka hatására beindul a véráram, egekbe szökik a vitálkapacitás. Nem hiába mondták anno nagymamáink, amikor valaki értelmetlen dologra pazarolta az idejét: „Miért nem megy inkább kapálni?”

 

További programok »

FEL