DK: Több közvetlen támogatást kellene biztosítani a családoknak

2019. december 23. 13:58 | Varga Diána

Dancsó Tibor, a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselője szerint a csabai költségvetésből több forrást kellene biztosítani a családok támogatására.

"További hitelek felvételébe tolja a várost a Fidesz és Hajrá Békéscsaba alkotta többség" – fejtette ki véleményét a baloldali politikus a békéscsabai képviselő-testület decemberi ülését követően. Erről annak kapcsán beszélt, hogy a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár felújítására az elnyert uniós forráson felül plusz 150 millió forintot kell előteremtenie az önkormányzatnak. Mint mondta, senki nem vitatja, hogy a 34 éve épült, drágán fűthető, és nem üzembiztos berendezéssel felszerelt épületet korszerűsíteni kell, ugyanakkor rámutatott, hogy a fejlesztési célú hitelek mértéke így is magas.

"Már most 2 milliárd forint fejlesztési hitele van a városnak" – hangsúlyozta a képviselő, aki megjegyezte, hogy ennek mértéke 2,3 milliárd forintra emelkedik majd az újonnan megszavazott hitelfelvétellel, miközben a törlesztési összeg jelenleg évi 140 millió forint, éveken belül pedig meghaladja majd az évi 200 millió forintot. Úgy vélte, hogy ez erősen behatárolja majd a város lehetőségeit.

Arról is beszélt, hogy a Békéscsabai Városfejlesztési Nkft.-nek a könyvtárfelújításra kiírt pályázatban részekre bontva kellene ajánlatot kérnie, nem pedig egyben kezelnie azt. Kiemelte, hogy míg az első közbeszerzési eljárásban nem volt pályázó, addig a második körben is csak egy ajánlattevő jelentkezett, ám úgy véli, hogy sok helyi cég jelentkezne a felhívásra, ha azt részekre bontanák. A képviselő nem fogadta el azt a választ, hogy a "részekre történő árajánlatkérés" bonyolítaná az eljárást, erre pedig a pályázatokat kezelő kft. nincs felkészülve. A politikus a cég beszámolójára tett utalást, mely szerint az jelenleg 485 szerződést kezel, ezért Dancsó Tibor nem értette, hogy egy 4-500 millió forintos projekt miért fog ki rajtuk. 

A baloldali politikus emellett úgy vélte, hogy több közvetlen támogatást kellene adni a családoknak, mivel "egy családnak sem lesz könnyebb az élete attól, ha a városban elkészül egy ipari park vagy felújítunk egy orvosi rendelőt." Mint mondta, más városok komoly összeget fordítanak például a társadalombiztosítás által nem támogatott védőoltásokra, illetve az iskolakezdési támogatásokra. Példaként hozta Békést, ahol utóbbira idén szeptemberben 26 millió forintot fordítottak, ezzel szemben Békéscsabán szerinte összesen csak 1 millió forintot osztottak szét a rászoruló családok közt. Kérte, hogy ennél nagyobb összeget állítsanak be a költségvetésben a családok támogatására.

 

További programok »

Itthon

Kormányinfó: Két egymást követő napon utalják majd a 13. és a 14. havi nyugdíjat

A kormány álláspontja egyértelmű: nem kívánjuk finanszírozni Ukrajna háborúját - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a megtárgyalták azokat a javaslatokat, amelyeket az Európai Bizottság tett Ukrajna megsegítésére, és úgy döntöttek, hogy ez ügyben kikérik az emberek véleményét is, ezért nemzeti petíciót indítanak, hogy Brüsszel ne zálogosíthassa el Európa és Magyarország jövőjét Ukrajna érdekében.
12:07
FEL