DK: Jobban áll a költségvetés, mint tavaly ilyenkor

2018. szeptember 24. 16:22 | behir.hu

A DK közgyűlés utáni tájékoztatóján Kaposi László kiemelte, hogy a költségvetést illetően a tavalyi év első félévéhez képest most lényegesen jobban áll a város.

 

 

Ez a képviselő szerint jórészt annak köszönhető, hogy a helyi adók tekintetében teljesült az előirányzat.

– Probléma most az ingatlan-értékesítéseknél látható, ezen a területen június 30-áig mindössze az előirányzott összeg öt százaléka teljesült. Úgy tudom, hogy azóta sikerült eladni ingatlant, tehát némileg javult a helyzet, de még így is mintegy kétszázmillió hiányzik a költségvetésből a tervekhez képest – jegyezte meg Kaposi László.

A baloldali politikus beszélt arról, hogy számára mindig öröm, ha egy oktatási folyamatot támogat az önkormányzat. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy továbbra is havonta 600 ezer forinttal járul hozzá a város a nyomdaipari oktatók jövedelméhez. Mint mondta, ma már a nyomdászatban is munkaerőhiány van, a nyomdaipari cégek keresik a lehetőségeket. A képviselő szerint egyre nagyobb hangsúlyt kap a nyomdászok képzése, amelyet az önkormányzat ilyen módon támogat.

Kaposi László beszélt a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. féléves beszámolójára is, amelyhez szerinte olyan sok terület tartozik, hogy azokat már nehéz átlátni. Ráadásul évek óta veszteséges az Árpád fürdő, ahogyan a CsabaPark működtetése is, így mint mondta, időszerű lenne az üzemeltetésük áttekintése.

A DK képviselője kitért arra is, hogy a Sargentini jelentésben foglaltak miatt az Európai Unió visszatart korábban Magyarországnak odaítélt összegeket. Mivel a kormány megelőlegezte az önkormányzatoknak ezeket a fejlesztési forrásokat, az ország költségvetésében több mint 1500 milliárdos hiány keletkezett. A kormány most az önkormányzatoktól vár visszafizetéseket, ami Kaposi László szerint Békéscsaba költségvetésére is kihathat.

További programok »

FEL