DK: A választókerületi célelőirányzat rendszere "a korrupció melegágya"

2018. október 24. 15:07 | behir.hu

Kaposi László, a Demokratikus Koalíció képviselője is értékelte az októberi, békéscsabai közgyűlésen meghozott döntéseket. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

"A 2018. okt.-18.-i Közgyűlésére megszületett a választókerületi célelőirányzat felhasználásáról szóló szabályzat. Egy rendőrségi nyomozás során megállapítást nyert az a tény, hogy az előzőekben nem voltak  egyértelműen megállapíthatóak  ennek a pénzösszegnek a felhasználhatósági területei. Az eddigi felhasználási kimutatások azt jelezték, hogy BÁRKINEK BÁRMIRE lehet támogatást nyújtani ebből a keretből. Most ezt leírták konkrétan, semmi nem változott. Ez azt jelenti hogy a kerületi képviselő javasol, a Polgármester jóváhagyja, gyakorlatilag két ember ossza a pénzt a kerületekbe, sógornak, komának, jó szavazónak. Ez egy ötéves ciklusban több százmillió Ft. FIDESZ kampányra. Kiss Tibor Alpolgármester Úr egy alkalommal kikérte maguknak azt a jogot, hogy hadd támogassák már azokat a személyeket ( közpénzből) akik rájuk szavaztak. Én azt látom, hogy civil személyek/csoportok támogatása még szociális alapon is szigorú szabályok közt lehetséges. Ez a támogatási rendszer amit a FIDESZ itt kialakított és szabályzatba foglalt, ez a korrupció melegágya, itt az ellenszolgáltatás, a szavazat. Mivel ebből az összegből nem jut minden civilnek/csoportnak, így előnyt élvez a már kialakult Fideszes szavazóbázis. Újra és újra ugyanazok az emberek  kapják a támogatást, a névsor ismétlődik. Egyébként a civil szerveztek és a sportok támogatása megoldott a bizottságokon keresztül is, ez így lenne  szabályos, persze csak az ésszerűség határain belül."

További programok »

Békéscsaba

A BVKIK díjazta az év kiváló duális képzőhelyeit és gyakorlati oktatóit

A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Kiváló Duális Képzőhely cím elnyerésére szolgáló pályázatát, amelynek célja, hogy erkölcsi elismerésben részesítse azokat a gyakorlati képzőhelyeket, amelyek felvállalják a szakmunkás tanulók magas színvonalú gyakorlati oktatását. Emellett harmadik alkalommal ismerték el az év gyakorlati oktatóit is.
18:48
FEL