Disney-dalok csendültek fel gyermeknap alkalmából Békéscsabán

2020. június 1. 07:39 | Gyemendi Réka

Az érdeklődők vasárnap este 18 órától hallhatták és láthatták a Jókai színház meglepetés műsorát gyermeknap alkalmából. Az ötven perces produkció A színház házhoz megy akció záróeseménye volt.

A leghíresebb Disney-dalok csendültek fel vasárnap este a Jókai színház előtti téren vasárnap este. A gyermeknapi koncert A színház házhoz megy akció záróeseménye volt. Az akciót május elején indították azzal a céllal, hogy ha a közönség nem tud színházba menni, akkor a színház megy a közönséghez.

 

A rendhagyó műsorral Békéscsaba több lakótelepére látogattak el színészek, színművészek azzal a céllal, hogy kultúrát és jó kedvet vigyenek az otthon lévők életébe. Az akció minden egyes helyszínen nagy sikert aratott, nagyon sokan voltak kíváncsiak a produkciókra.

A társulat természetesen a gyermeknapra is készült. A vasárnapi műsorban minden eddigi fellépő részt vett, kiegészülve a színitanház artistaképzős növendékeivel. A gyermeknap alkalmából rendezett, ötven perces koncerten többnyire olyan dalokat válogatott össze Nagy Róbert, a műsor szerkesztője és rendezője, melyeket jól ismernek a gyerekek. A gyerekek örömére felcsendültek többek között a Jégvarázs, az Oroszlánkirály, a Herkules és A kis hableány című mesék dalai is.

 

 

További programok »

FEL