Darulesek a kardoskúti Fehér-tónál

2021. december 3. 13:45 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a hagyományoknak megfelelően idén novemberben is darulesre várta a madárbarátokat november minden szombatján, a kardoskúti Fehér-tónál.

A négy hétvégén összesen 240-en vettek részt a programon. A vendégeik döntően Békés megyéből érkeztek, de jöttek érdeklődők távolabbról, például Szolnokról és Biatorbágyról is.

A madármegfigyelést minden alkalommal megelőzte egy előadás, melyben szó esett a Fehér-tó és a környező puszták történetéről és természetesen a darvakról. A szakemberek ismertették a faj jellemzőit, vonulási szokásait. Elhangzott az is, hogy az országos szinkron adatai szerint a Hortobágyon 125 ezernél tetőzött a vonuló darvak száma, a kardoskúti Fehér-tónál viszont most kevés madár állt meg, mivel a kevesebb csapadék miatt a mederben még nem alakult ki vízborítás.

Az előadás után felállították a spektíveket, így azokon keresztül vendégeik alaposabban is megfigyelhették a térségben vonuló darucsapatokat. A darvakon kívül néhány ragadozó madár (parlagi sas, rétisas) is felbukkant.  A madarakon kívül egyéb látnivalóval is volt: bemutatási céllal a Sóstói Állattartótelepről a közeli madármegfigyelő toronyhoz hajtották a racka és cigája anyajuhokat valamint a szürkemarha gulyát.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság

 

További programok »

Itthon

Szüleik és nagyszüleik álmait megvalósító fiatalok pályázatait várják

Különleges pályázatot hirdetett a Nemzetpolitikai Államtitkárság: olyan fiatalok írásait várják, akik szüleik, nagyszüleik vagy éppen dédszüleik álmát váltották valóra. Az Örökítők kihívás leginspirálóbb történeteit a Külhoni Magyarok oldalán, Facebook-oldalán, illetve a Képmás.hu-n teszik közzé.
12:24
FEL