DAREH – Mi lesz ezután?

2015. november 20. 07:52 | Mikóczy Erika

Az októberi soron kívüli közgyűlésen a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer (DAREH) létrehozását célzó társulás taggyűlésébe Hanó Miklóst delegálta Békéscsaba képviselő-testülete. Az alpolgármester erről és a jövőbeni hulladékgazdálkodással kapcsolatban felmerült kérdésekről nyilatkozott lapunknak.

- Nagy Ferenc képviselte Békéscsabát a DAREH taggyűlésében, de mivel ő kooptált és nem választott alpolgármester, nem fogadták el őt teljes szavazati joggal bíró képviselőnek. Ezért a múltkori közgyűlésen javasoltuk, hogy Szarvas Péter képviselje a várost, de ő – nagy meglepetésünkre – elfoglaltságaira hivatkozva nem vállalta. Úgy gondolom igen fontos Békéscsaba megfelelő képviselete egy olyan kérdésben, ami város minden lakosát érinti, ezért én elvállaltam ezt a feladatot is – fogalmazott Hanó Miklós.

Az alpolgármester elmondta, hogy nagyon sok a nyitott kérdés a hulladékkezeléssel kapcsolatban. A napokban befejeződött a DAREH 15 milliárdos beruházása, de egyelőre nem tudni, hogyan történik majd az új hulladékkezelő rendszer működtetése, mi lesz ezután. Rövidesen el kell induljon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés is. Volt ugyan egy, a DAREH által szervezett, igen nagy érdeklődés mellett zajlott lakossági fórum ezzel kapcsolatban a városházán, de ott a megjelentek nem kaptak konkrét válaszokat a kérdéseikre a DAREH képviselőitől.

- Nagyon fontos egy olyan díjpolitika kialakítása, ami a város számára, az itt lakók számára előnyös. Az eddig megkapott anyagok veszteséges működéssel számol 15-20 százalékos nemfizetés mellett. A koncepciót úgy kell átdolgozni és tartalmát úgy kell módosítani, hogy az egész rendszer ne termeljen veszteséget. Ebben változást hozhat az is, hogy a hulladékgazdálkodással kapcsolatban törvénymódosítás készül. Azon leszek, hogy az új rendszer működtetésében létszámarányos legyen Békéscsaba képviselete, mert minél hatékonyabban szeretném képviselni az itt élők érdekeit – jelentette ki Hanó Miklós.

Mikóczy Erika

FEL