– Mindaz, amit eddig Csokonairól tanultunk, arra most nem lesz szükség – kezdte a megjelent helyi középiskolásoknak a rendhagyó irodalomórát Gál János. Majd feltette a kardinális kérdést, „Kinek mi jut eszébe Csokonairól?” Csak úgy repkedtek a megfejtések: Tartózkodó kérlelem, Reményhez, Cimbalom stb.
Azt követően megkérdezte, vajon sikeres ember volt-e a költő? Valaki rávágta, hogy igen, mert sok verset írt, ebből kifolyólag híres volt. – Hát igen, végülis érettségi tananyag lett – reflektált az előadó –, és az már sikernek fogható fel, ha valaki a hagyatékával kínozza az embereket.
Abban azonban egyetértett mindenki, hogy boldogtalan volt. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult, hogy 15 évesen vesztette el az édesapját. Utána a család egy sokkal szerényebb hajlékba költözött, Mihályunk pedig debreczeni kollégista lett. Majd’ élete felét a koleszban élte le.
Akkoriban nagyon ambivalens volt Debrecen megítélése. Eredendően konzervatív városnak számított, miközben a nyugat felé is kacsintgatott. Többek között a gimnáziumi kollégium könyvtárában francia, angol, német nyelvű filozófiai kötetek is fellelhetőek voltak. Csokonai a latin nyelvben volt kiváló volt, korosztályára 2-3 évet rávert.
Galéria
Poétai osztályba járt – ami a creative writing magyar előfutára lehetett – tény, a költészet nagybetűs belépője volt a retorikának. Akkoriban tulajdonképpen a költészet érdekesebb formákkal operáló szónoklat volt. A versírés még nem arról szólt, hogy átadjuk az érzelmeinket.
Majdan Gál János megmutatta az ütemhangsúlyos verselésben írott Oslolai vacatio című Csokonai opuszt. Skandálva olvasta fel, a hat plusz hat szótagot és hetedikre mindig tapsolt egyet. Megkérte a gyerekeket, hogy próbálják meg együtt, de túl messze volt a kivetítő… inkább nevetésbe fulladt a közös előadás.
Mindezzel kapcsolatban érdemes idecitálni az önmagáról vallott nézeteit: „Nevettetni vagy legalább szórakoztatni szeretnék, remélem, hogy tudok is. Mivel a humor működtetéséhez mindig két, addig kapcsolatban nem lévő gondolatot, elemet, jelenséget kötünk össze, lényegében ez is a világ megértésének egy módja. Szóval, ha valamivel hozzátehetek a világ jobbításához, a nevettetéssel kezdeném, és azzal is folytatnám, amíg csak tehetem.”
Oskolai vacatio
Hát múzsák? heverve tőltitek a nyarat?
Hiszem aki mint vét, tudjátok, úgy arat
Hát néktek, míg másnak fáradoz két karja,
Kényes testeteket lágy lepel takarja?
Hát míg Márs vitézi a vérengző hadnak
Halálos mezején a vérbe izzadnak,
S a füstből eredett, éjjelt hozó ködnek
Közepén egymással izzadva küszködnek,
Vagy míg Palinurus a zajos tengeri
Habok közt a kórmányt két kézzel tekeri,
És míg a nemzetek kividorult s deli
Egének oszlopát ősz Atlás emeli,
Addig az álomra ingerlő pázsitnak
Zőldellő bársonyánn a múzsák ásítnak?
Szégyen, barátaim, Flórával suttogva
Ekkor az árnyékonn járni kézenfogva.
Izzadságot kéne inkább csepegetni,
Hogysem mint piperés rózsát csipegetni.
Ha így vettek és így tőltitek a nyarat,
Ősszel két kezetek csak harasztot arat.
