Mivel az időjárás kegyes volt, így az állatok egészen november végéig kint maradtak a legelőkön. A legeltetés vége felé megkapták a kötelező állatorvosi kezeléseket is.
A teleltetés három helyszínen történik: a néhány évvel ezelőtt átadott, korszerű Kőmagtári Állattartótelepen csaknem 700 magyar szürke szarvasmarha tinó és 200 bivaly, a Szalai-tanyán 260 szürkemarha üsző telel. Az igazgatóság dévaványai bemutatóhelyén, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont területén kisebb számban szintén vannak bivalyok és szürkemarhák.
A legeltetések ebben az évben is több helyszínen zajlottak: Szabadkígyósra 255 szürkemarha üszőt és 100 tinót, Biharugrára 325 szürkemarha tinót, a Körös-ártérbe pedig 78 szürkemarha tinót szállítottak ki tavasszal, ősszel pedig visszahozták őket. A házi bivalyok idén is a Dévaványa környéki zsombékos, nedves területeken legeltek. Létszámuk is szaporodott, összesen 18 bivalyborjú jött világra.
A nyári betakarítás során csaknem 10 ezer búza-, zab- és rozsszalma-bálát és ugyanennyi lucerna- és gyepszéna-bálát tároltak be a szakemberek télire. Ez a mennyiség bőven elegendő lesz, főként, ha figyelembe vesszük, hogy az állatok ősszel a szokásosnál egy hónappal tovább legelhettek.
Ebben az évben vásároltak három növendék szürkemarha bikát is Arad térségéből (Borosjenőről). Így nemsokára tovább növelhetik az egyedszámot, új háremeket is ki tudnak majd alakítani.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
Fotó: kmnp.hu/ Vizes Tibor