Csodálatos hétvégét zártak a csabai vívók

2017. október 9. 15:48 | behir.hu

Négy helyszínen is versenyeztek az Alföld Vívó Akadémia sportolói az elmúlt hétvégén, s bizony mindenütt volt ok az örömre. Dékány Kinga, majd a magyar csapat győzött Zrenjaninban, Szabó Réka ezüstöt nyert Genfben.

A szerbiai Nagybecskerek (Zrenjanin), Békéscsaba testvérvárosa immár nyolcadik éve a kadet (U17) korosztály versenysorozatának egyik állomása. Az Európai Kadet Körverseny női párbajtőr számában 15 nemzet 106 versenyzője ragadott fegyvert a barátságtalanul hideg teremben. Dékány Kinga veretlenül jutott tovább a csoportjából, majd két könnyed győzelem után az észt válogatott Targamaa skalpját is megszerezte. A döntőbe jutásért régi nagy riválisát, a kadet EB-ezüstérmes Muhari Esztert kellett volna legyőznie. Rosszul indult az asszó, riválisa elhúzott 5-1-re. A csabai versenyző taktikát váltott és nagy küzdelemben kiegyenlített. A következő találatot ismét a fővárosi lány adta, és mivel csak 18 másodperc volt hátra, Kingának sietnie kellett, ez pedig általában megbosszulja magát. Maradt a vigaszág. Gyorsan túltette magát a vereségen, a Vasasos Gábor Ágnes legyőzése nem okozott neki nehézséget (15-3), s máris bejutott a döntőbe. A román válogatott Leonte következett. 12-7-ig Dékány dominált, de ekkor hullámvölgybe került és ellenfele kiegyenlített. Egy együttes, valamint két gyönyörű egylámpás találat megmutatta, hogy Kinga remek mentális állapotban van. Az ukrán Zelencova egy harmadig tartotta magát, aztán már nem volt kérdés, 10-5 lett a vége. A nagydöntőben újra Dékány-Muhari „örökrangadó” következett. Jól kezdődött, 3-0 ide, majd a budapesti lány egyenlített. Ezt követően viszont már csak egy vívó volt a páston, szebbnél szebb találatokkal Kinga egyre jobban elhúzott, s végül nagy különbségű győzelmet aratott (15-7). Ez a csodálatos aranyérem a magyar ranglista első, a világranglista ötödik helyére röpítette Kingát.

A kitűnő magyar szereplés előrevetítette a vasárnapi csapat eredményt is. Nem is kellett csalódnunk, a magyar válogatott a bolgár kettes, az észt kettes, a román kettes, majd a döntőben a román válogatott csapat ellen is lehengerlő magabiztossággal nyert és hallgathatta a Himnuszt.

Nagy ugrás a festői Genfbe, ahol felnőtt satellite versenyt rendeztek, melyen a 78 vívót számláló női mezőnyben Szabó Réka igyekezett bebizonyítani, hogy újra régi, jó formájában vív. A csoportkört 4/2-es győzelem-vereség aránnyal zárta, a táblán rendkívüli izgalmak között győzte le az argentin Di Tellát (10-10 kedvezmény), majd már felszabadulva Várnai Vivient (15-8), a következő, ciprusi volt a legkevésbé ismert ellenfél. A döntőben folytatódott a magyar ág, a felnőtt válogatott Budai Dorina következett, remek, türelmes vívás, 14-8-as győzelem, és újabb magyar ellenfél. Siklósi Enikővel szemben hasonlóan magabiztos győzelem (15-8). A döntőben a világranglista 11. tunéziai Besbes legyőzte Rékát, de ez az ezüstérem nagyon biztató a jövőre nézve. Folytatás immár élesben a tallini VK-n.

Az Alföld Vívó Akadémia tőrözői a szomszédvárba, Hódmezővásárhelyre kirándultak, ahol a párbajtőrözők Olimpici versenysorozatához hasonló, az egykori tőrvívó zseni, világbajnok Fülöp Mihályról elnevezett sorozat egyik állomását rendezték. Tóth Marcell szerepelt a legjobban a csabai küldöttségből, aki a gyerek korosztály versenyén döntőbe jutott, ahol végül a nyolcadik helyet szerezte meg.

Debrecenben sem pihentek a hétvégén, meghívásos utánpótlás versenyt rendeztek, ahol taroltak az csabaiak. A serdülő lány párbajtőr versenyt Hritz Lilla nyerte, Bencsik Anna és Nagy Anna előtt, a fiúk gyerek korcsoport versenyén Krnács Tamás diadalmaskodott, a gyulai Dékány Viktória a lányoknál lett ezüstérmes. Krnács Anna a kadet lányok versenyét nyerte, itt Rácz Odett ötödik lett.

 

Forrás: Alföld Vívó Akadémia

További programok »

FEL