Családi nap a koraszülöttekért

2018. július 2. 17:19 | Szendi Rita

Első alkalommal rendezett családi napot a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány és a Korábban Érkeztem Alapítvány, Gyulán. Az Almásy kastély előtt megtartott délelőttön bemutatták a felszerelt mentőautót, ami már szolgálatba is állhat.

 

Sok kisgyermekes család érkezett szombaton a piknikre, amit az Almásy kastély parkjában rendeztek meg.

– Kislányommal érkeztem és a családommal. Azért jöttünk el, mert az én kicsim is koraszülött volt, és nagyon sokat köszönhetünk Abdul doktor úrnak – mondta el Gyökér Gyöngyi.

Arcfestés, tánc, lufihajtogatás – számos színes programmal készültek a kisgyermekes családok számára a szervezők, melyek célja az együtt töltött értékes idő volt.

– A mai napnak az az üzenete, hogy van élet a koraszülött intenzív osztály után, és ezek a gyermekek onnan indulnak. Azok a családok, akik ott válnak családdá, eljöhetnek és önfeledten egy gyönyörű napot tölthetnek el, és megfoghatják a másik ember kezét –fogalmazott a Korábban Érkeztem Alapítvány alapítója, dr. Rádi Katalin.

A családi napon  részt vett a Viharsarki Koraszülöttmentő alapítvány elnöke is, aki hangsúlyozta hogy a most szolgálatba álló mentő nagyon fontos szerepet tölt majd be a koraszülött ellátásban.

– Évente 250-300 koraszülöttről van szó. Itt van Emese velem, aki 700 grammal született és rendben van. A mentővel nemcsak koraszülötteket fogunk szállítani, hanem beteg újszülötteket, illetve azokat is, akik otthon születnek – fejtette ki a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke, dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed.

Az elnök továbbá hozzátette: hagyománnyá szeretnék tenni ezt a családi napot.

További programok »

FEL