CsaBi: Marad az eredeti terv, a város öt pontján lesz közösségi kerékpárpont

2022. május 26. 16:30 | Varga Diána

Idén év végéig kell elkészülnie a CsaBi, vagy a Csabai Bike közösségi kerékpáros rendszernek. A békéscsabai képviselők bár többször tárgyaltak a kérdésről és módosításokat is foganatosítani szerettek volna, úgy néz ki, hogy maradnak az eredeti terveknél, hogy az önkormányzat ne fusson ki az időből, így bukva a támogatás összegéből.

A békéscsabai önkormányzat 2017 óta vesz részt a LIFE Integrált Program HungAiry projektjében, melynek része a közösségi kerékpáros rendszer, a Csabai-Bike (CsaBi). A közgyűlés többször tárgyalt már a beruházásról, legutóbb az év elején, akkor arról döntöttek, hogy kezdésként öt helyett három dokkoló állomást alakítanak ki városszerte. A projektet koordináló Herman Ottó Intézet azonban nem támogatja ezt a döntést, valamint a felügyelő szerv arra figyelmeztetett, hogy amennyiben eltérnek az eredeti tervtől, akkor akár a támogatás összegéből is veszthet a város. Éppen ezért a Városfejlesztési Kft. azt javasolja, hogy maradjon az eredeti terv, amely szerint a vasútállomásnál, a Lencsési lakótelepen a Pietro étteremnél, Jaminában, a Madách utcai iskolánál, a Csaba Center környékén és a sportcsarnok parkolójában legyen ilyen kerékpáros dokkoló állomás.

A csütörtöki, békéscsabai közgyűlésen Ádám Pál (Hajrá Békéscsaba) jelezte, hogy a városfejlesztési bizottság azt javasolja, a városi sportcsarnoktól a szakképzési centrumhoz hoznák át az egyik dokkolót, míg a Madách utcai iskolait a Munkácsy múzeum és a Csabagyöngye közé telepítenék. Javasolják, hogy egy évnyi működés után vizsgálják meg, van-e lehetőség új dokkoló kialakítására Jaminában. 

Paláncz György (Fidesz-KDNP) a tapasztalatai szerint ezek a rendszerek jól működnek, szükség lesz bevezetési időszakra. Példaként hozta, hogy a parkolóház indulása utáni egy-két évben is csak néhányan parkoltak ott, míg ma már szinte tele van hétköznapokon az ingatlan. Örül annak, hogy a módosító javaslat a városon belül beljebb hoz két dokkolót, hiszen az új helyszín frekventáltabb helyen van. Ha lesz lehetőség, újabb pontokat lehet kialakítani, igény szerint. 

Sódar Anita, a projektet lebonyolító Városfejlesztési kft. ügyvezetője arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy központi szerepet kapott a dokkolók frekventált, jól megközelíthető helyének kiválasztása, illetve az, hogy megoldott legyen az áramszolgáltatás és minél kevesebbet kelljen bontani a környéken. A tervezési díj is elszámolható a projektben, ez azért is fontos, mert a módosítás az irányítóhatóság szerint veszélyezteti a projektet, az elmúlt két évben, a tervezés során beszereztek minden engedélyt a helyszínekre. Ha módosítják a helyszíneket, akkor a tervezési költséget már nem lehet újra elszámolni. Megjegyezte azt is, hogy 2022 év végéig teljesen ki kell építeni a dokkolókat, a kivitelezőt ki kell választani, meg kell rendelni a kerékpárokat, legfeljebb csak féléves határidő hosszabbításra van lehetőség, az új engedélyezési és kivitelezési tervek beszerzésére már így sem lesz lehetőség. 

Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba) szerint maradjanak az eredeti helyszínek, később pedig a bővítésről tárgyalnak még. 

Horváth László (Fidesz-KDNP) javasolta a helyszín módosításokat, amelyeket továbbra is fenntart.

Sódar Anita szerint a határidőt tartani kellene, máskülönben az egész projektet át kell ütemezni, de az irányítóhatóság sem fogadja majd el a  jelentős módosításokat. 

Szente Béla (Fidesz-KDNP) úgy vélte, hogy az eredeti döntés jó volt, de azóta erősödött a Munkácsy-negyed potenciálja, emiatt indokolt lenne, ha oda is építenének egy dokkolót.

Ádám Pál (Hajrá Békéscsaba) arra kérdezett rá, hogy egy-egy állomásnak mi a kivitelezési ára. Sódar Anita erre úgy válaszolt, hogy 100-105 millió forintból valósítható meg a projekt (a támogatás összegét euróban kapják meg, az árfolyam pedig folyamatosan ingadozik – a szerk.), de azt is hozzátette, hogy csak az infrastruktúra kiépítése mintegy 25 millió forintba kerül, ehhez jön még a dokkolók kiépítése és a kerékpárok beszerzése.

A bizottság módosító javaslatát 4 igen, 3 nem, 9 tartózkodás mellett nem fogadták el, míg az eredeti határozati javaslatot 12 igen, 1 nem, 3 tartózkodás ellenében jóvá hagyta a testület.

További programok »

FEL