Csabai Nyár: 73 nap programkavalkád

2016. június 1. 14:08 | Zsíros András

Minden napra jut valami kulturális ínyencség a Csabai Nyár idei programjában. A június közepétől augusztus végéig tartó programokban fiatalok és idősek, gyerekek és felnőttek egyaránt találhatnak kedvükre valót.

Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas színművész Frank Sinatra: My way című dalával adott ízelítőt abból, mire számíthatnak az érdeklődők az idei Csabai Nyár gazdag programkínálatában. A polgármester úgy fogalmazott: nagyszerű előadók, nagyszerű előadások, nagyszerű élmények várják a látogatókat. „A rendezvénysorozat szinte egész nyáron át tartani fog. Bő két hónapon keresztül élvezhetik a békéscsabaiak és az ide látogatók a zenés és a prózai produkciókat” – mondta Szarvas Péter.

A programok szervezésében valamennyi békéscsabai kulturális intézmény részt vett.

„Nagyon figyeltünk arra, hogy sokrétű, és színes programokkal szórakoztassuk a közönséget” – mondta Szabó Károlyné, a Békéscsabai Jókai Színház művészeti főtitkára. Hozzátette, a gyerekektől kezdve a felnőtteken át a fiatal felnőttekig minden korosztály találhat számára megfelelő előadást. Így a gyerekek a színházi előadások mellett bábszínházi előadásokat is láthatnak, de verses estekkel, zenés előadásokkal, táncos produkciókkal is készültek a szervezők.

Az évről évre megtartott fesztivál Magyarország leghosszabb egybefüggő programsorozata. Kiss Tibor alpolgármester hangsúlyozta, a hetvenhárom napon keresztül tartó rendezvény nagy része ingyenes lesz. Hozzátette, a fesztivál megszervezésére a város több millió forintot fordít, erre a költségvetésben biztosították a forrásokat.

A részletes programok megtalálhatók a http://behir.hu/programajanlo oldalon.

FEL