Szarvas Péter: "Várjuk az enyhítéseket"

2020. június 12. 17:16 | Varga Diána

Szarvas Péterrel, Békéscsaba polgármesterével a 7. Tv Aktuális című műsorában Kugyelka-Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett az elmúlt napokban hozott önkormányzati intézkedésekről, és arról, hogy a közeljövőben hogyan térhet vissza az élet a megszokott medrébe.

 

– Az elmúlt időszak egyik sokak által várt enyhítése volt az, hogy június 6-ától már a békéscsabai idősek otthonaiba is mehetnek hozzátartozók. Milyen feltételekkel?

– A járvány idején a bentlakásos intézményeinkben élőknek komoly problémát okozott a bezártság, a kijárási és a látogatási tilalom megviselte a szépkorúakat. Amint ezt a kormányrendelet lehetővé tette, mindkét önkormányzati intézményben, az Életfa és az Ady Endre Utcai Idősek Otthonában is 24 órán belül megszervezték, hogy a hozzátartozók – a higiénia szabályok betartásával és egyenként – látogathassák szeretteiket, lehetőség szerint szabad téren, maszkban. Már a csomagküldés is lehetséges. A bezártság időszakában az otthonok biztosították az online kapcsolatteremtés lehetőségét, sokan éltek is ezzel, de a személyes találkozót ez nem pótolja. A kapcsolatok újraélesztésével a szépkorúak mentális állapota is javult. Nagyon hálás vagyok az idősek otthonaiban dolgozóknak, mert a napi feladataik mellett igyekeztek megnyugtatni, mentálisan is segíteni a lakókat.

 

– A korábbi, otthoni munkavégzés helyett ma már szinte mindenki bejár a munkahelyére, egyre többször mozdulnak ki az emberek. A helyi autóbuszjáratok azonban ritkábban járnak, mikor állhat vissza a korábbi menetrend?

– A buszmenetrend március végén változott Békéscsabán, szűkítettük a futásteljesítményt és a járatok számát. Az utóbbi időszakban nagyon sok jelzést kaptam arra vonatkozóan, hogy indokolt lenne a járatok bővítése. A belső egyeztetéseket meg is kezdtük. Egyeztetnünk kell a Volánbusz Zrt.-vel, hiszen a járműveket és a gépkocsivezetőket ők biztosítják a feladatellátásához. Az egészen biztos, hogy a jaminai, a mezőmegyeri és a Lencsési-lakótelepre induló járatok számát bővítenünk kell az elkövetkezendő időszakban – erről néhány napon belül, az egyeztetések után hozok polgármesteri határozatot.

 

– Döntés született arról, hogy megnyithat az Árpád fürdő. Egy hete vehetik igénybe a létesítményt a sportolók, június 11-től pedig a békéscsabai lakosok is használhatják a medencéket. Mik a tapasztalatok? Mennyire vált be az elképzelés? Milyen feltételeket kell betartania a lakosságnak ahhoz, hogy igénybe vehessék ezt a szolgáltatást?

–  Köszönet az úszó- és a vízilabdaklub versenyzőinek, sportvezetőinek, illetve a civil lakosságnak, amiért türelemmel várták az Árpád fürdő felkészítését, megnyitását. Óvatosságból kétütemű nyitást terveztünk. Június 4-én, csütörtöktől a vízilabdások és az úszók birtokba vehették az uszodát, szabadtéri öltözéssel; a fedett helyeket nem nyitottuk ki számukra. Június 11-től, csütörtöktől – az eső ellenére – a civilek számára is kinyitottuk a létesítményt. A téli fürdőt, a szaunát és a termál vizes medencéket nem lehet használni jelenleg, emellett időkorlátot is bevezettünk. A korábbi 1800 fő helyett körülbelül 510-520 fő lehet bent egyszerre a fürdőben; a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. munkatársai a felelősek azért, hogy ezt a maximális létszámkeretet tartani tudjuk. Remélem, hogy hamarosan további enyhítések lesznek e-téren, mert egy napsütéses, nyári napon akár 1500-1800 személy is szeretne bemenni a fürdőbe. Reméljük, hogy a járványügyi helyzet tovább enyhül, ahogy a jogszabályok is.

 

– A tervek szerint június 16-án dönthetnek a veszélyhelyzet megszüntetéséről, ami június 20-án léphet érvénybe. Mennyiben befolyásolja ez az önkormányzat működését és döntéshozatalát? Lesz-e például közgyűlés a nyári szünet előtt?

– Nagyon olajozottan kell működnie mindennek ahhoz, hogy egy adott napon a közgyűlés a szükséges információk birtokában dönteni tudjon akár 40-50 előterjesztésről. A munkálatok a közgyűlést megelőző 2-3 hétben már elindulnak, a polgármesteri hivatal különböző osztályai vagy a város cégei írásbeli előterjesztéseket készítenek. Az előterjesztéseket megkapják a képviselők, áttanulmányozzák, majd a bizottsági üléseken megvitatják. Még márciusban kihirdettem, hogy az új jogrendben mely napokon döntök. Júniusban ez az időpont 18-a, tehát ha ekkor még közgyűlési hatáskörben a polgármesternek kell döntenie, meghozom a döntéseket az előkészített ügyekben. Szeretném, ha a képviselők nem csak ősszel, hanem minél hamarabb visszakapcsolódnának a közgyűlési, döntéshozatali vérkeringésbe, ezért a tervem az, hogy július első felében tartunk egy nyilvános közgyűlést, ahol értékeljük a járványügyi helyzetet, döntünk az aktuális kérdésekben, illetve a város költségvetésével kapcsolatos – a járvány miatt megváltozott – helyzetet is megtárgyaljuk.

 

– Hol tart a nyári napközis táborok szervezése? Korábban említette, hogy a város két iskoláját jelölték ki erre a célra, de ha nagyon nagy az igény, akár még egy intézményt megnyithatnak a tankerülettel együttműködve.

– A járványügyi helyzet tetőpontján úgy gondoltuk, előfordulhat, hogy idén nem lehetnek napközis táborok vagy ha mégis, akkor nem nagyon lesz rá igény. Ettől függetlenül a tankerülettel együttműködve elkezdtük a szervezést és ezt jól tettük. Ahogy javultak a mutatók, bebizonyosodott, hogy lehetnek táborok. Békéscsabán július 2-ától öt héten át várják a gyerekeket a napközis táborok az Erzsébethelyi iskola Madách utcai székhelyén és a Lencsési iskolában. Azért ezt a két helyszínt választottuk, mert nagy alapterületűek, sportolásra, más, hasznos, szabadidős tevékenységre alkalmasak, a város két, egymástól távol eső pontján vannak, de jól megközelíthetők. A táborvezető kiválasztása megtörtént, az előkészületek zajlanak. A korábbinál nagyobb az igény a táborokra, mert sokaknak a járványügyi helyzet legaktívabb szakaszában kellett kivenniük a szabadságukat, de egyelőre ez a két iskola elegendő. Ha megnő az igény, készek vagyunk újabb iskolát is megnyitni.

 

– Lassan a kulturális élet is éledezik, bár nagy rendezvények nem tarthatók. A szabályok nem teszik lehetővé a Csabai Nyár rendezvényeinek a megtartását, lesznek-e esetleg kisebb rendezvények?

– A kultúrában dolgozók, de a közönség is nagyon várja, hogy legyenek rendezvények, legalább a szabadban. Egyelőre a jogszabályok nagyszabású rendezvények megtartását nem teszik lehetővé. Várjuk, hogy a veszélyhelyzet megszüntetésével lesznek-e további enyhítések, ha igen, akkor készen állunk arra, hogy legyenek programok a szabályok betartásával a nyári hónapokban is. Kiemelt fontosságú lehet az augusztus 20-ai hétvége zenei és szabadidős programja, erre külön készülünk. Szerencsére a mögöttünk hagyott három hónapban is voltak programok, a Jókai színház művészei szabadtéren, például az Ady Endre utcai idősek otthona előtt is tartottak zenés műsorokat, köszönöm a színészeinknek ezeket a szép estéket.

 

– A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára már közösen emlékezhettünk. Itt mit tapasztalt? Mennyire voltak most fegyelmezettek a békéscsabaiak, milyennek találja az intézmények együttműködését?

– A magyar történelem legtragikusabb döntései, eseményei közé tartozott a trianoni békediktátum szerződésnek aláírása 1920-ban. A századik évfordulóra emlékeztünk, fokozott érdeklődés volt a műsorra és a megemlékezésre Békéscsabán. Legalább kétszer annyian voltak, mint szoktak június 4-én, a Trianon téren. Nehéz is volt a fegyelmet, a higiéniai szabályokat fenntartani, de a részvevők értették és tudták, hogy ez fontos, kötelező. Két napunk volt megszervezni az eseményt, mert május végéig úgy tudtuk, hogy csak koszorúzásra, néma, csendes emlékezésre lesz lehetőségünk. De végül is meg tudtuk szervezni az emlékezést. Nagyon sokan érkeztek, főleg a középkorú, szépkorú korosztályból végighallgatták műsort, a polgármesteri visszaemlékezést; nagyon sokan koszorúztak. Örülök ennek, hiszen a századik évforduló rávilágít ennek a döntésnek a tragikumára. Arra, hogy az ország kétharmadát elcsatolták, 3,5 millió magyart helyeztek idegen fennhatóság alá a trianoni békediktátummal. Ezt elfelejtenünk sose szabad. Mindig kell az összetartozás érzését erősítenünk, táplálnunk a lángot, a határon túl élő magyarsággal a kapcsolatainkat erősíteni kell. Életben kell tartani azt a szándékot, hogy minél erősebb legyen a magyar–magyar személyes, üzleti, vagy kulturális kapcsolat.

 

– Az elmúlt időszakban több elismerésről is döntött, jelezve, hogy amennyiben minden adott lesz, akkor a kitüntetéseket méltó keretek között szeretnék majd átadni, legkésőbb augusztus 20-án. Pedagógusnap nem olyan rég volt. Most mit lát? Az elismeréseket például a kitűnő pedagógusok mikor kaphatják meg?

– Mindenképpen szeretném – ahogy az elismerésben részesültek is –, hogy a város megünnepelje, nyilvánosságot kapjon a kiváló személyiségük, munkájuk. Remélem, hogy augusztus 20-a megfelelő keret lesz ehhez. Március 15-én elmaradt a Balassi Táncegyüttes és Moskovits Sándor elismerésének átadása. Két kiváló pedagógust is szeretnénk köszönteni: Vargáné Nagy-György Katalint, illetve Novák Attilát. Szeretnénk színpadra szólítani a Békéscsabáért sokat tett Zelenyánszkiné Dr. Fábián Ágnes és Dr. Tóth János főorvost. Remélem, hogy augusztus 20-án ezt meg tudjuk tenni és szeretteik, hozzátartozóik, a csabaiak jelenlétében tudjuk őket elismerésben részesíteni a főtéren.

 

– Milyen fontos döntések várhatók még a következő napokban?

– Egy éve készülünk arra, hogy a könyvtár energetikai felújításához kiválasszuk a megfelelő kivitelezőt, most a harmadik kör után tudtunk dönteni, így megvan a csabai székhelyű kivitelező. A könyvtár épülete 35 éves és nagy felújításon nem esett át azóta. Az élet előrehaladt, a nyílászárók cseréje, a hőszigetelés, fűtéskorszerűsítés elengedhetetlen ahhoz, hogy komfortosabb körülmények között, igazán jól érezzék magukat az emberek. Most több mint 400 millió forintból újulhat meg a könyvtár épülete. A döntés megszületett, rövidesen megkötjük a szerződést, a munkálatok pedig várhatóan augusztusban indulnak majd. Rövidesen indul a Wenckheim-kerékpárút belvárosi szakaszainak építése, ez érinti például az Élővíz-csatorna melletti kerékpáros-folyosó újjáépítését, a Bartók Béla úti, Temető sori, Kétegyházi úti szakasz újjáépítését, a Kenderföldeken pedig teljesen új kerékpárutat építünk.

További programok »

Itthon

FEL