Elsején nyit az Árpád Gyógy- és Strandfürdő, de az élménymedence csak később

2025. április 30. 09:24 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Május elsején reggel hat órától újra várja a vendégeket az Árpád Gyógy- és Strandfürdő nagy része. A szokásostól eltérően hosszabb ideig, egy teljes hónapig tartott a nyári átállás a fürdőben, de ez idő alatt több esedékes, nagy karbantartást is el tudtak végezni a szakemberek.

A nyári átállás első és leglátványosabb eseménye a 60x30 méteres sátor elbontása, majd az összehajtogatott a három és fél tonnás szerkezet kidaruzása volt. Ezt követően a medencék és a vezetékek fertőtlenítése, takarítása történt meg.

– A termálvizet használjuk a medencéink fűtésére, hiszen az uszodát, a forgatott vizű medencéket fűteni kell még május-júniusban, az éjszakai időkben. A termálvizes medencéket, ezeknek a tározóit, a bekötővezetékeiket, és azokat a hőcserélő berendezéseket, amelyekkel a levesszük a termálvíz hőjét, hogy fűtésre hasznosítsuk, ezeket is mind ki kellett takarítani. Ez azért fontos, hogy ne gázt használjunk – hangsúlyozta Zsadon Endre.

Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő igazgatója hozzátette: az elmúlt hónapban megtörtént a burkolatok javítása, valamint a szauna padléceinek csiszolása, illetve a lámpatestek cseréje is. Ezen felül egy külsős vállalkozó teljeskörűen felújította a 70 méteres Anakonda-csúszdát, közel 6 millió forintból.

 

Fotó: behir.hu / Kugyelka-Zámbori Eszter

 

Most is, mint korábban, igyekeznek a fürdőt racionálisabb, gazdaságosabb üzemeltetés felé vinni – hangsúlyozta Kozma János. A fürdőt működtető Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a medencék és szolgáltatások elérhetőek lesznk a május elsejei nyitástól kezdve, egy kivételével.

– Az élménymedencét még nem töltjük fel, mivel a költségek nagyon megemelkedtek az utóbbi években. Az energiaárak és vízköltség magas, ezért úgy döntöttünk, hogy amíg nem lesz akkora a kihasználtság, addig a hátsó élménymedencét nem töltjük fel, várhatóan júniusig – tájékoztatott Kozma János.

A Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója kifejtette, hogy amennyiben kedvezően alakul az időjárás, vagy hamarabb megnövekedik az igény a szolgáltatásra, azonnal feltöltik ezt az elemet is.

Kozma János hozzátette: a 2026 végéig esedékes fürdőfejlesztés munkálatainak időpontjait még nem rögzítették a közbeszerzési eljárás lezárásáig, de a tervek szerint az uszoda és az élménymedence semmiképpen sem a főszezonban lesz érintett.

 

Galéria

 

További programok »

FEL