Csabai Mérleg – csütörtöktől a postaládákban

2016. december 1. 11:02 | Mikóczy Erika

Csütörtöktől kerül a postaládákba a Csabai Mérleg legújabb, idei 24. száma. A Csabai Mérleg címlapon számol be arról, hogy megvannak az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának a kivitelezői.

Részletes tudósítást olvashatnak a lapban a békéscsabai képviselő-testület legutóbbi soros üléséről, a közmeghallgatásról, valamint arról, hogyan értékelték a meghozott döntéseket a pártok képviselői és Szarvas Péter polgármester.

A Békéscsabai Városfejlesztési Kft. az Integrált Területi Program alapján jelenleg azokat a pályázatokat készíti elő, amelyeket a tervek szerint a jövő év első negyedévében nyújt be Békéscsaba. Hogy melyek ezek, arról dr. Ferenczi Attila tanácsnok számol be az újágban.

A minimálbér és a garantált létminimum jelentős emelésére kerül sor a következő két esztendőben - ezt Kövér László mondta november 26-án, a Kisgazda Polgári Egyesület regionális ülés előtt a Csabagyöngyében, ahol Turi Kovács Bélával és Hanó Miklós alpolgármesterrel, a KPE Békés megyei elnökével együtt beszéltek a legfontosabb kérdésekről. Erről is bővebben olvashatnak a Csabai Mérlegben.

A szociális szakma képviselői gyűltek össze a közelmúltban a Csabagyöngye Kulturális Központban a szociális munka napja alkalmából. A rendezvényen Kiváló Szociális Munkáért kitüntetést kapott Szente Béláné, a Békéscsabai Evangélikus Szeretetotthon nyugalmazott intézményvezetője és a Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Otthona. Részletek a Csabai Mérleg legújabb számában.

Koncerttel ünnepelte fennállásának negyvenedik évfordulóját a Bartók Béla Vegyeskar. A VOKE Vasutas Művelődési ház gálaműsorral ünnepelte szintén negyvenéves fennállását, a Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes pedig harmincéves volt, amit táncgálával tett még szebbé. A jubileumokról a Csabai Mérleg is tudósít.

Lapunkban beszámolunk arról, milyen volt a Békés Csabai Gyertyagyújtás, meddig tart és mit foglal magában a Szent István téren zajló karácsonyi vásár, hogy milyen volt a röplabda minibajnokság vagy a koraszülöttek világnapján tartott megemlékezés.

A Csabai Mérlegből tájékozódhatnak továbbá arról, hogy milyen események, adventi hangversenye, programok lesznek a következő napokban, hetekben, hova érdemes menni, ha kikapcsolódásra vágynak, milyen programot terveznek a közösségi házak, és hogy mit láthatunk a 7.Tv műsorán.

FEL