Az idei tornán négy klub, a házigazdák és a viharsarkiak mellett a Győri VSE és a Kecskeméti Sportiskola 11 évesei tesztelték, hol is tartanak a bajnoki rajt előtti felkészülésben – írja a csabai klub hivatalos oldala. Ajtai Miklós együttese két győzelemmel és egy szoros meccs utáni vereséggel zárt, ami az ezüstéremre volt elég.
A két győzelem nagy gólkülönbséggel született, míg a döntőnek beillő Cegléd–Békéscsaba találkozó nagyon érdekesen alakult. „Brutaliti” miatt már az elején jelentős emberhátrányba kerültek a csabai fiatalok, ezt a házigazdák ki is használták (3–1). A folytatásban a komoly emberhátrány ellenére kiegyenlített csapatunk (3–3). Ezt követően azonban ismét a Cegléd volt a jobb, ám az ezüstérem is nagyon szépen csillog.
Eredetileg 15 fős csapat utazott volna Ceglédre, ám végül tizennégyen keltek útra, ugyanis Molnár Sándor más elfoglaltság miatt nem tartott a társasággal.

A csapat Ajtai Miklós edzővel (Fotó: Csabai Csirkefogók VK)
– A győriek és a kecskemétiek még közel sem tartanak ott, ahol mi és a Cegléd, ami az eredményeken is meglátszik. Úgy vélem, a házigazdák ellen akárhányszor újra játszanánk a találkozót, mindig más eredmény születne, hol a javunkra, hol a Pest vármegyeiek javára. Ami viszont fontos, ezúttal is csillagos ötösre vizsgáztak fiataljaink harciasságból és kitartásból. A szarvasi tornához képest is jelentős előrelépést tapasztaltam, remélem, a hamarosan kezdődő bajnoki év során is hasonlókat láthatok majd. Bár az is tény, bőven van még tanulnivalója fiataljainknak, amit igyekszünk is a felkészülési időszak végéig még pótolni. Az pedig külön öröm, hogy ezúttal is a mieink közül került ki a gólkirály, mégpedig Restye Botond személyében, aki a szarvasi torna 19 gólját további eggyel megfejelte, azaz most húsz találattal végzett az élen. De remekül teljesített kapusunk, Kolarovszki Dénes is, miként Mórocz Dávid is a legjobbak közé tartozott az eseményen. De az egész csapat egy nagy dicséretet érdemel, büszke vagyok fiataljaink mai teljesítményére – értékelt Ajtai Miklós edző.
A csabaiak eredményei: Csabai Csirkefogók VK–Győri VSE 12–1. Csabai Csirkefogók VK–Kecskeméti Sportiskola 22–4. Ceglédi VSE–Csabai Csirkefogók VK 9–7.
A végeredmény: 1. Ceglédi VSE 9 pont, 2. Csabai Csirkefogók VK 6, 3. Győri VSE 3, 4. Kecskeméti Sportiskola 0.
A csapat összeállítása: Bátorfi Ádám, Kis Vajk, Kiszely Milán, Kolarovszki Dénes, Matei Alexander, Mórocz Dávid, Pécsi Alex, Petrina Gábor, Restye Botond, Számfira Kristóf, Szaszák Milán, Szekera Balázs, Szilágyi Kolos, Szirbuly Ádám.