CEV Kupa: Svájcban diadalmaskodott a BRSE

2018. december 21. 07:24 | behir.hu

Több mint kétórás, hatalmas csatában a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata 3-2-re nyert Bázelben a svájci Pfeffingen otthonában a CEV Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén és ezzel nagy lépést tett a legjobb nyolc közé jutásért folyó küzdelemben. A hullámzó meccsen a csabaiak óriási akarattal küzdöttek, a Pfeffingen pedig nem várt nagy ellenállást fejtett ki – írja az Origo.

A svájci Pfeffingen csapata a bázeli St. Jakob sportcsarnok helyett egy kis létesítménybe vitte a CEV Kupa nyolcaddöntő első meccsét.

Az első játszmát magabiztosan kezdet a magyar bajnok, amely 4-1-re és 7-2-re is vezetett. Ez a 7-2-es előny mintha meglepte volna a viharsarkiakat, mert az addig halovány svájci csapat 9-8-ra feljött, Kormos Mihály szakmai igazgatónak időt kellett kérnie. 9-9-es állásnál már tombolt a közönség, de a vezetést nem engedte ki a kezéből a BRSE. Az első játszma közepén két jó támadással 17-12-re ellépett a magyar csapat. Bokan mellett ekkor Perovics is nagyot játszott, 19-12-nél a Pfeffingennek kellett időt kérnie. A Csaba 25-14-re behúzta az első szettet, mert Perovics nemcsak a támadójátékban, hanem a nyitásokban is nagyszerűt nyújtott.

Meccstörténelmi pillanat a második játszma elején: 2-1-re vezetett a Pfeffingen - először a mérkőzés folyamán. Schottroff ászt nyitott, a Csaba megzavarodott, a hazaiak 6-3-ra, majd 8-4-re léptek el. 12-5-ös Pfeffingen-vezetésnél Bokan ütött egy jót, de a Békéscsaba képtelen volt lendületbe jönni. 15-9-nél Bodnár nyitott ászt, 17-12-nél Perovics ütött remekül, ennél többre azonban ebben a szettben nem futotta. 21-15-ös hazai vezetésnél Kormos Mihály kért még egy időt, hátha összejön valami. 21-17-nél a pfeffingeni blokkról a labda a vonalon belül ért földet és ez volt az a pillanat, amikor el kellett felejteni a második szett megnyerésének lehetőségét. 51 perc játékot követően tehát 1-1 volt az állás.

A harmadik szettben rá sem lehetett ismerni a második játszmás BRSE-re, mert Bodnár Dorottya kiváló nyitásaival és remek támadásokkal 6-2-re vezetett a magyar bajnok. 10-5-ös csabai vezetésnél már a második idejét kérte ki Andreas Völlmer. Medics nyitásai darabokra szedték a svájciakat, akik hozzá sem tudtak szagolni a harmadik szetthez. 14-8-as csabai vezetésig semmiképpen, ekkor azonban megfordult a széljárás. Várható volt, hogy végig nem lehet csak egy csapatnak szerencséje, a Csaba megint villantott, 20-16 ide. Nagyon hullámzott a meccs, a Pfeffingen iszonyatosan küzdött, 21-21-nél egyenlített, majd átvette a vezetést, amelyet nem is engedett ki a kezéből. 25-22, 2-1-es hazai vezetés.

A negyedik játszmában nem lehetett többet hibázni, ennek ellenére 5-1-el kezdett a Pfeffingen. Mivel a Békéscsaba jobb csapat, mint a svájci, csak abban lehetett bízni, hogy elfáradnak. 8-8-nál jött az újabb fordulat. A 2-3 pontos előnyét tartotta a Csaba, a brazil Ventura is fáradni látszott, 17-13 ide. Megint Bodnár vette hátára a csapatot 19-14-re vezetett a magyar csapat. 

22-17-nél nagyon közel voltunk a 2-2-höz, 24-20-nál még közelebb, 25-21-nél pedig megvolt a létfontosságú negyedik szett, 2-2 lett az állás. Jöhetett a 15 pontig tartó rövidített döntő játszma. Az idegenben nyert két szettnek azért is volt jelentősége, mert a visszavágón egy 3-0-s vagy 3-1-es hazai siker akkor is továbbjutást ér, ha itt nem nyer a BRSE.Az ötödik szettben Molcsányi szedett össze elképesztő labdákat, 2-2 után az első időkérés a Csabáé volt, mert egy peches és egy hosszúra ütött labda után 5-2-re a Pfeffingen vezetett. 8-5-nél is ők, ekkor jött a térfélcsere. 9-6-nál Mlinar ütött egy keresztet, ez hatott, mert 10-9-re már a BRSE vezetett.És akkor még nem beszéltünk az öntudatos svájci vonalbíró egyszemélyes showjáról, aki vasutasnak képzelve magát össze-vissza lengetett a zászlójával. Ha tudta volna, hogy ezzel a Csabát paprikázza fel, inkább hazamegy almáspitét enni. 

Mentünk mi is vacsorázni, mert a BRSE óriási küzdelemben idegenben 3-2-es győzelmet aratott és ezzel fél lábbal a legjobb nyolc között van a CEV Kupában. Ezt a svájci csapatot odahaza simán kell verni, ugyanakkor az ötszörös bajnok játékában előforduló hullámzásokat valahogy meg kell szüntetnie a szakmai vezetésnek. A Békéscsaba azért érdemel dícséretet, mert idegenben 2-1-ről fordítva nyerte meg a meccset 3-2-re, nagy szívvel játszva, elveszett labdát nem ismerve.

Kormos Mihály, a BRSE szakmai igazgatója: "Az első szettben gyönyörűen játszottunk, utána viszont érthetetlen módon sok hibával folytattuk a meccset.

Nagyon sok volt a hullámzás a játékunkban. Viszont a mérkőzés utolsó szakaszában helyén volt a szívünk és ezért tudtuk megnyerni ezt a drámai összecsapást."

Női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntő, első mérkőzés: Pfeffingen (svájci) - Swietelsky-Békéscsaba 2-3 (-14, 19, 22, -21, -9)

A visszavágót 2019. január 24-én rendezik Békéscsabán.

 

Forrás: Origo

További programok »

FEL