Céges összefogás az átmeneti otthon lakói és a nagycsaládosok megsegítésére

2021. december 23. 11:42 | Erdei-Kovács Zsolt

Három vállalkozás, a Linamar Hungary Zrt. PPM (Precision Part Manufacturing) Divízió, a Kornélia Étterem, valamint a Szőke és Társai Kft. fogott össze azért, hogy a Családok Átmeneti Otthonának lakóit, valamint a nagycsaládosok helyi egyesületének tagjait segítsék. A jótékonysági akció keretében a cégek képviselői több százezer forint értékű szárazárut és melegételt adtak át.

A kezdeményezés szerdán, késő délután valósult meg, a Családok Átmeneti Otthonában kezdődött, majd pedig a Jaminai Közösségi Házban folytatódott. Az átmeneti otthon szakmai vezetője, Verebi Kitti elmondta, nagyon örültek a megkeresésnek, hiszen minden felajánlás hatalmas segítséget jelent az otthonban élő családoknak.

– Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az adventi időszakban rengeteg felajánlást kapnak – ismertette, hozzátéve, hogy vállalatok, civil szervezetek, magánszemélyek, alapítványok keresik meg őket és természetesen a békéscsabai önkormányzat is segíti a tevékenységüket.

Rendszerint tartós élelmiszert kapnak, de a gyerekek számára külön karácsonyi ajándékok is érkeznek. Kapnak játékokat, tisztálkodási- és tisztítószereket, de például kézműves foglalkozáshoz szükséges kellékeket is. Ezúttal, a három cég felajánlásának köszönhetően készételt is kaptak, ami nagymértékben segítette az ünnepi előkészületeket. Jelenleg hat család él az intézményben, ez összesen 20 főt jelent, közülük 14 gyermek. A legkisebb gyermek mindössze 10 hónapos, a legidősebb pedig 18 éves, nagy a korkülönbség tehát. Jellemzően lakhatási problémákkal, életvezetési nehézségekkel küzdenek a családok.

A legkisebb gyermek mindössze 10 hónapos, a legidősebb pedig 18 éves - Fotó: E.K.Zs./behir.hu

 

Az intézmény legfőbb célja az, hogy a védenceik mielőbb képesek legyenek az önálló életvitelre. A másik helyszín, mint ahogyan az már fentebb rögzítve lett, a Jaminai Közösségi Ház volt, ahol a nagycsaládosok békéscsabai egyesületének tagjai részesültek a társaság felajánlásaiból. Lele József, a szervezet egyik tagja elmondta, hogy összesen 250 taggal rendelkeznek, ami 52 családot jelent. A szárazáru csomagban például száraztészta, olaj és rizs volt megtalálható, ami gyakorlatilag a mindennapi élelmezést segíti elő.

Bangó Csaba, a PPM Divízió gyárigazgatója úgy fogalmazott, hogy a kezdeményezés évek óta működik, az idei esztendőben a családokat célozták meg. Mint kiemelte, számukra alaptézis az, hogy mivel ebben a régióban dolgoznak, ezért tenni szeretnének az itt élőkért, azokért, akiknek segítségre van szükségük. Hozzátette, szeretnének példát mutatni a munkáltatóknak abban, hogy nem csupán a munkában szükséges élen járni, hanem az ilyen jellegű karitatív tevékenységekben is.

Galéria

További programok »

FEL