Budaörsön zárja az alapszakaszt a BRSE

2017. március 3. 14:36 | behir.hu

Pénteken este még egy feladatot meg kell oldania a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE bajnoki címvédő együttesének, a jövő hét kedden esedékes CEV Kupa negyeddöntő mérkőzés előtt.

A listavezető a tabella kilencedik helyén álló Budaörs vendége lesz, a találkozó egyértelmű esélyeseként természetesen a szettveszteség nélküli győzelem elvárásával kell majd röplabdázzanak Soósék. Valószínűleg a hazaiak igyekezni fognak megnehezíteni a viharsarkiak dolgát, hiszen számukra ez a mérkőzés nem fog különbözni a többi bajnokitól. A békéscsabaiak a pénteki fellépés után már száz százalékosan tudnak majd a jövő hét keddi Busto Arsizio elleni mérkőzésükre koncentrálni.

Az előzetes jegyeladási adatok azt mutatják könnyen előfordulhat, hogy a helyszínen már nem is kell kinyissanak a pénztárak, hiszen a bérletesek mellett az elővételben megváltott jegyek számát tekintve, már most garantált a telt ház.

Szpin Renáta: Szeretnénk veretlenül zárni az alapszakaszt, mindent megteszünk ezért. Nagyobb terhelést kaptunk az elmúlt napok során, hiszen a következő időszak sűrű lesz, de készen állunk a feladatokra. Minden egyes mérkőzést a kellő komolysággal kezelünk, így a Budaörs ellen is maximális koncentráltsággal lépünk pályára.

FEL