BRSE: Újabb magasságot ugranának

2016. augusztus 1. 15:08 | behir.hu

Elkezdte a felkészülést a 2016/2017-es szezonra a bajnok és kupagyőztes Linamar-Békéscsabai Röplabda Sport Egyesület csapata. A viharsarki együttes első tréningjén tíz játékossal kezdte a munkát Sasa Nedeljkovic vezetőedző.

A nyári szünet után újra kézbe fogták a hálótartót a csabai röpisek, hiszen bő két hónappal a bajnoki rajt előtt Sasa Nedeljkovic már edzést vezényelt a városi sportcsarnokban. A lányok persze amellett, hogy pihentek és feltöltődtek az elmúlt hetekben, megkapták az egyéni edzéstervet is a szakmai stábtól, így teljesen nem állt meg a munka.

- Nagyon jó volt egy kicsit megpihenni a kemény szezon után, jó volt úgy külföldre menni, hogy ezúttal nem a röplabda volt a főszerepben. Ennek ellenére azért jó újra itt lenni és találkozni a lányokkal, nagy ölelések voltak az öltözőben. Az edzések biztos, hogy kemények lesznek, nem az első alapozásom, de erre nem lehet felkészülni – fogalmazott Soós Nikolett.

Az első foglalkozásról a jelenlegi keretből Sarah Clement és Szakmáry Gréta hiányzott, utóbbi betegség miatt később csatlakozik a csapathoz. A BRSE együttesében több változás is volt a nyári szünetben. Nagy Viktória, Kierra Holst, Korniss Ildikó és Kanizsai Dorottya elhagyta a klubot, Fábián Fanny a több játéklehetőség reményében kölcsönbe távozott. Az érkezők oldalán Csengeri Petrát (Gödöllő) és Ludmán Rékát (MTK) lehet feljegyezni, míg az utánpótlásból Godó Panni és Petrenkó Brigitta csatlakozott a felnőttekhez. 

- A nyári egyéni edzéseket már a csapattársakhoz hasonlóan végigcsináltam, úgyhogy felkészültem a közös munkára. Tudom, hogy új lesz és kemény lesz, de nagyon izgatottan várom már a munkát is. Mindent megteszek majd, hogy fejlődjek és jobb legyek – mondta el Ludmán Réka.

Baran Ádám, a klub elnöke elárulta, még egy center érkezése várható a közeljövőben. A bajnokcsapat az edzések mellett nemzetközi felkészülési találkozókat is vív majd a következő hetekben. Sasa Nedeljkovic hangsúlyozta, a bajnokságban és a Magyar Kupában is a címvédés a cél. Emellett a Közép-európai Ligában újra a négyes döntő az alapvető elvárás, ahol a mezőny egy cseh és két szlovák együttessel még erősebb lesz. A címvédő ráadásként történelme során először a Bajnokok Ligájában is pályára lép, ahol szintén szeretnének maradandót alkotni Soós Nikolették. 

A BRSE október 22-én a Kaposvár ellen hazai pályán kezdi a szezont.

FEL