BRSE: A nehézségek ellenére a célok változatlanok!

2018. november 17. 15:16 | behir

Nem indult zökkenőmentesen a szezon a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE számára, hiszen nem várt vereségek, - köztük több olyan találkozó, ahol jelentős előnyről vagy mérkőzéslabdáról veszítettek Tálas Zsuzsáék – valamint az elmúlt évekhez képest példátlan sérüléshullám, pechszéria nehezítette az ötszörös bajnokcsapat dolgát. Az együttes kétarcúságát szimbolizálja, hogy képes nagyszerű játékkal elért 2:0-ás vezetés után hihetetlen mélységekbe zuhanni, de volt, amikor komoly hátrányból állt fel a gárda megmutatván erejét.

Persze a sportban az e fajta „hullámvasút” nem egyedülálló, emlékezzünk csak a szegedi férfi kézilabda csapat tavalyi idényére, ahol az őszi bukdácsolás után, sokan már temették az együttest, míg az idény végén nagyszerű játékkal bajnoki címet ünnepelhetett a klub, a nagy rivális Veszprém ellenében.

A klubvezetés cseppet sem elégedett a látott teljesítménnyel, nagy erőket mozgatnak meg a helyzet megoldása érdekében.

- Nem kifogásokat keresünk, hanem megoldásokat! A sportban nincsen „ha”. Persze bosszantó, hogy a legutóbbi, a Maribor elleni hazai mérkőzésünkkor meccslabdánál a játékvezető a vonalbírót felülbírálva jelezte, hogy kint volt az ütés, mely egyébként a TV felvételek alapján is tisztán bent volt. Akkor tartalékos kerettel elért, fényes diadalról beszélnénk. De a találkozót a harmadik szettben le kellett volna zárnunk! - fogalmazott az egyesület elnöke a BRSE közösségi oldalán.

Egyeztettünk a szakmai stábbal, értékeljük az általuk elmondottakat és ezt követően döntünk a következő lépésekről, de nyomatékosítottuk a stáb és a keret felé is, hogy ennél több kell - folytatta Baran Ádám. - Elgondolkoztató, hogy Ksenija Ivanovic sérülésével vezérét vesztette a csapat és nem volt olyan játékos, aki a társaság élére állt volna. Eddig sem ijedtünk meg, ha változtatni kellett, ezt követően sem fogunk. A BRSE elmúlt 8 esztendeje sikertörténet, mely kötelez egy szinthez minden szereplőt.

- Nem változtak céljaink, továbbra is címvédés a cél a bajnokságban és a MEVZA Cup sorozatban is, valamint prioritás a Magyar Kupa visszahódítása. Csalódásként éltem meg a BL-kiesésünket, több volt abban a párharcban, most a CEV Kupában bizonyíthat a csapat. Nem ígérkezik könnyűnek az ukrán együttes elleni párharc, főleg jelen körülmények között, amikor egyes posztokon alig van hadra fogható játékosunk a sérüléshullám miatt - emelte ki a klubvezető.

Baran Ádám a sérültek vonatkozásában kifejtette, hogy Ksenija Ivanovic elkezdte az edzéseket, de a montenegrói válogatott ütő még közel sincs 100 százalékos állapotban. A nemrég igazolt, korábbi szerb válogatott Sanja Gommans bemutatkozása nem történt meg, pedig a csapatnak nagy szüksége lett volna a rutinos nyitásfogadóra. Rá várhatóan műtét, ez által további kihagyás vár. Tálas Zsuzsanna térdsérülése miatt nem játszhatott a Maribor ellen, jelen állás szerint pár hétig rá sem számíthat a szakvezetés.

A klub emiatt további játékos vagy játékosok leigazolását tervezi.

 

További programok »

Sport

Nemzetközi táncversennyel kezdődött a Summer Dance Fesztivál Gyulán

Második alkalommal rendezik meg Gyulán a Hungarian Summer Dance Festivalt. A július 21 től 25-ig tartó rendezvény vasárnap nemzetközi táncversennyel kezdődik, amelyre hazánkból és külföldről több mint 200 pár mérte össze tudását. A táncversenyen békéscsabai sikerek is születtek.
09:31
FEL