BRSE: A legjobb négy közé jutás a tét a CEV Kupában

2019. február 7. 10:43 | behir.hu

Csütörtök este a Saint Raphael Var VB együttesével küzdenek meg a csabai lányok.

A BRSE eddig egy alkalommal találkozott francia csapattal, akkor a csabai klub ünnepelhetett továbbjutást. A csabai lányok abban a párharcban az idegenbeli mérkőzésen, a jelenleg Bajnokok Ligájában szereplő Béziers otthonában is jelentős sikert arattak, mellyel akkor a legjobb nyolc közé kvalifikálták magukat. Most már a legjobb négy közé jutás a tét – írja hivatalos oldalán a klub.

Az eddigi küzdelemsorozatban a Saint Raphael az első körben a norvég Forde VBK együttesével került szembe. Az első összecsapáson a francia gárdának az első két szett megnyerése után fel kellett adnia a találkozót játékoshiány miatt, így Norvégiában 3:2 arányban alulmaradt. A visszavágót már könnyebben vette a francia rivális, sima 3:0-val sikerült továbblépnie a legjobb 16 közé. A nyolcaddöntőben a 2016/17-es szezonban Bajnokok Ligája főtáblás, ZOK Bimal-Jedinstvo BRCKO gárdájával kerültek szembe. A Saint Raphael a bosnyák csapat ellen két újabb diadallal (3:0, 3:1) jutott a negyeddöntőbe.

A csabaiak Ukrajnában kezdték meg szereplésüket a CEV Kupában, a Khimik Yuzhny vendégeként 3:1-es vereséget szenvedtek. A visszavágón hazai közönség előtt 3:0-s siker után következett a mindent eldöntő aranyszett, amelyet szintén a BRSE nyert 15:9-re. A nyolcaddöntőben a svájci Sm’aesch Pfeffingen gárdája következett: a viharsarki gárda az első találkozót 3:2-re nyerte Svájcban, majd a visszavágón 3:1-es hazai sikerrel kvalifikálta magát a legjobb nyolc közé.

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE február 7-én csütörtökön, 17 óra 45 perctől fogadja a francia Saint Raphael Var VB együttesét a CEV Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

 

További programok »

FEL