Érkezésemkor már telt ház volt a Lencsési Közösségi Házban, ahol Takács Péter, az intézmény vezetője köszöntőjében az alkalom apropóját ismertette, ami nem más, mint a magyar kultúra napja.
- Összesen hat különböző eseményből álló programunk van a magyar kultúra napjához kapcsolódóan. Ami már lezajlott, a Közéleti teaház volt, amelynek ezúttal Seregi Zoltán, a Békécsabai Jókai Színház igazgatója volt a vendége. Ezt követően szombaton délelőtt volt játszóház a gyerekeknek, amelyen a központi téma a farsang helye volt a magyar kultúrában. Ezúttal zongora hangversenyt hallhatunk, míg jövő héten még két ismeretterjesztő előadással kedveskedünk. Hétfőn Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló lesz a Kertbarát Kör vendége. Ő a magyar bor és pálinka kialakulásának történetéről beszél majd. Emellett a Természetjáró Kör meghívott előadója a szabadkígyósi Wenckheim-kastély létesítményvezetője, Kocsis Klára lesz. Majd ugyanezen a napon, szerdán megnyílik a Márvány Fotóműhely kiállítása.

Dr. Juhász István civil ügyekért felelős tanácsnok vette át a szót, aki felelevenítette, hogy a magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. Kiemelte, hogy 1823-ban, január 22-én véglegesítette Kölcsey Ferenc a Himnusz szövegét, amelyet Erkel Ferenc húsz évvel később zenésített meg. A tanácsnok kitért a kézműves foglalkozások, a szakkörök fontosságára is, és elismerését fejezte ki az intézmény szervezőinek, valamint a magyar kultúra közreműködőinek.
A beszédek után Vozár Márton Krisztián is köszöntött minden jelenlévőt, aki zenei előadásának a "Hazám, hazám" címet adta. A közönséget beavatta az előadás pontjaiba. Az előadóművész egy népdal csokor feldolgozással indította műsorát, ezt követően egy Marilyn Monroe, Tony Curtis és Roger Moore által sikerre vitt film zenéjét is eljátszotta, ami nem más, mint a Minden lében két kanál, illetve a Valaki forrón szereti. Majd a háromszoros Oscar-díjas zeneszerző, Józsa Miklós filmes dallamait szólaltatta meg.

A zongoraművész kérdésemre elmondta, hogy az előadás kapcsán Takács Péter kereste fel őt az adventi időszakban. Mint fogalmazott, egy hónap alatt összeállította a műsort. Arra is kitért, hogy a komolyzenére napjainkban nem túl nyitott a közönség, ami részben azért érthető, mivel nem mindenki mélyül el a klasszikusokban. A filmzenékre nagyobb az igény.
A művésznek ismeretségünk révén bátorkodtam feltenni egy kérdést: jelenlegi zenei karrierjével és az életével mennyire elégedett?
– Komplex kérdés, amire komplex válaszom van. Volt olyan időszakom, amikor valahogyan nem mentek úgy a dolgaim, ahogy szerettem volna. Nehéz volt, sok sikertelen élmény volt a hátam mögött. Elkezdtem tréningekre járni, emellett a feleségemnek is nagyon sokat köszönhetek. Szakmailag is elégedett vagyok, folyamatosan készülök koncertekre, kimondhatom, hogy boldog vagyok – fogalmazott a zongoraművész.