Bokrétaünnepség az Airbus Helicopters új, gyulai gyárában - galériával

2021. május 6. 14:26 | Horváth Szabolcs

Magyarország repülőipari fejlesztésének legfontosabb helyszíne Gyulán lesz a jövőben – hangzott el csütörtökön, a fürdővárosban, az Airbus Helicopters Hungary új gyáregységének bokrétaünnepségén.

A bokrétaünnepen amit akkor tartanak, amikor egy egy ujonnan emelt épület falai elérték azt a legnagyobb magasságot, hogy a tetőszerkezet elhelyezése megkezdődhet Lepsényi István, gazdaságfejlesztésért felelős államtitkár azt mondta: a gyár több mint kétszáz, magasan képzett embernek ad majd munkát. A régió megerősödését is ünnepeljük ma tette hozzá.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója hansúlyozta, az erőátviteli alkatrészek gyártása rendkívül kifinomult technológia. Több mint 2000 féle alaktrész készül majd itt, amelyek mind a biztonságos helikopterrepülést szolgálják.

A bokrétavató ünnepségen jelen volt Maróth Gáspár kormánybiztos, aki azt mondta: a siker záloga a professzionális munka együtt végzése, ezért kiemelten fontos Békés megye és Gyula kiváló partnersége a minisztériummal. Ezek a beruházások csak a maximális támogatottságú helyekre érkezhetnek. 

Gyula polgármestere, Görgényi Ernő rámutatott: a legfontosabb a fiatalok megtartása, ezért kell vonzóvá tenni a várost; ez a zöldmezős beruházás, az Airbus helikopter-alkatrész összeszerelő gyára ezt biztosítja. A város a világgazdaság térképére kerül fel a beruházással, hiszen helyben nemzetközi karriert tudnak majd befutni a képzett fiatalok – fűzte hozzá. 

 

Galéria

További programok »

Gyula

FEL