A hangverseny előtt Little G elmeséli, délen, Észak-Alabamában, Észak-Mississippiben nagyon sokszor előfordul, hogy egy dobos és gitáros-énekes kombó lép fel. Ennek a stílusnak eredendően afrikai beütése van. Anno először csak énekeltek, amely mellett a ritmust játszották. Majd utána jöttek a húros hangszerek, és ennek a lenyomata a mai napig létezik ebben a régióban. Megjegyzi, dobosként kezdte, és ezúttal a lábdob szimbolizálja a dobost, azzal hozza az ütemet.
A nevével kapcsolatban elmondja, „a Little-t a termetem miatt vettem fel, mert nem nőttem magasra, a G. a Gábor és a Weevil pedig a zsizsik. Azaz ormányos bogár, ami nálunk a búzában, a rizsben kellemetlenkedik, míg az USA-ban a gyapotot támadta meg. Rengeteg blues dal született a boll weevilről, de a nevem nem innen indult.

Little G – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Hozzáteszi, a ’90-es években nagyon sok bluesklub működött országszerte. Az egyik este a fővárosban három helyen is jammelt. És mindháromszor összefutott Ferenczi Gyurival. Mire a herflis azt mondta neki, hogy „olyan vagy, minegy egy kis piszok zsizsik, mindenhol ott vagy, ahol nem kéne”, aminek a gitáros eleinte nem annyira örült.
– Majd amikor elkezdtem játszani külföldön – teszi hozzá –, mindig baj volt a Gáborral. Sosem tudták jól leírni. És amikor egy kiadóhoz szerződtem, elmondták, hogy a bluesban az énekest és a zenekar nevét mindig kiírják. Így gyorsan ki kellett találni egy nemzetközi nevet.
Litte G hamarosan emigrációra adta a fejét, és egészen pontosan 2004. szeptember 5-én este 11-kor Birmingham Alabamában szállt le a gépe. Egy szállodában konyhai munkát vállalt, és már kedden elment a Marty’s klubba, ahol open mike (nyitott est/nyílt mikrofon) est volt. Volt egy alapzenekar, és bárki feliratkozhatott egy listára, majd érkezési sorrendben játszhatott.
– Leültem a pulthoz – folytatja –, majd megkérdezték, „Te zenélsz?” „Igen – válaszoltam –, de nincs gitárom.” Kaptam egyet, és eljátszottam három dalt. Amikor lejöttem, odalépett hozzám egy hölgy, Suzanne, aki a helyi blues egyesület elnöke volt, és onnantól kezdve nagyon sokat segített. Többek között státuszt tudtam váltani, azaz hathónapos munkavállalási engedély helyett művész vízumot igényelhettem, és így maradhattam tovább az Államokban. A többi már történelem…
(Bővebben a könyvében.)
***
Little G Weevil többszörös díjnyertes southern blues énekes, dalszerző, gitáros, szövegíró és producer, az International Blues Challenge győztese, USA Blues Music Award jelölt, kétszeres Blues Blast Music Award jelölt, az Atlanta Blues Society örökös tiszteletbeli tagja.
És egy kis ízelítő: