BLA: Egyelőre sok a kérdőjel a csoportos edzések újraindítását illetően

2020. május 9. 10:23 | Hidvégi Dávid

A kormány enyhítő intézkedései következtében engedélyezetté vált a csoportos edzések megtartása, de egyelőre még nem él minden klub ezzel a lehetőséggel. A Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú labdarúgó csapat akadémiáján sem kezdődnek még el az edzések, hiszen még a megbeszélések zajlanak ezzel kapcsolatban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség május 4-én úgy határozott, hogy az NB I-en kívül az összes bajnokságát befejezettnek nyilvánítja. A csapatok a kormány legutóbbi döntése és az MLSZ ajánlásai mentén újra tarthatnak csoportos edzéseket, de egyelőre ez nem mindenhol történt meg. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetése egyelőre még a terveken dolgozik, de hamarosan elindulhatnak a kiscsoportos tréningek. A kialakult helyzetről és a tervekről az akadémia vezetőjével, Jakab Péterrel beszélgettünk.

 

– A Magyar Labdarúgó Szövetség úgy határozott, hogy befejezettnek tekinti a 2019/2020-as szezon utánpótlás bajnokságait. Hogyan érinti ez az akadémiát?

– Első és legfontosabb dolog, hogy az utánpótlás bajnokságoknak vége van, ezért az idei bajnoki szezonnal már nem kell számolnunk. Az még képlékeny, hogy mikor lehet a következő bajnoki meccs, a legjobb esetben augusztusban. Az is felmerült, hogy milyen osztályokban indulhatunk. Az MLSZ arról is rendelkezett, hogy a jelenlegi bajnoki eredmények mérvadók, de csak abban, hogy ez alapján jelöli ki a következő bajnoki beosztást. Kicsit negatívan érint minket ez a dolog, mert az U15-ös és az U14-es csapataink az élen szerepeltek a bajnokságban. Több ponttal vezették a saját csoportjukat, ezért lett volna esélyük feljutni az NB I-be.

 

– Van-e még halvány remény az osztályváltásra?

– Egy kicsit képlékeny a dolog, nem tudjuk még, hogy mi lesz a megoldás. Nagyon remélem, lehet annyi változás, hogy felduzzasztják a bajnokságot. Bár erre kicsi esélyt látok, ezért leginkább úgy néz ki, hogy minden marad a régiben és jövőre is az NB II-ben szerepelünk. Újra ki kell vívnunk a feljutás lehetőségét. Azt gondolom, ez nem lesz nehéz, mert eddig is az élmezőnyben voltunk, valószínűleg ez a jövőben is így lesz.

 

– Hogyan indulhat újra az élet az akadémián?

– Van elképzelésünk a folytatásról.  A szülőkkel, a gyermekekkel, a vezetőkkel és az edzőkkel is nagyon sokat beszélgettünk már erről. Az MLSZ megfogalmazott egy ajánlást azzal kapcsolatban, hogy milyen biztonsági intézkedéseket tartanak reálisnak. Átolvastuk ezeket az iratokat és azt látjuk, hogy ebből több dolgot sem tudunk megcsinálni. Például javasolják, hogy legyen öltöző, de ezt mi nyilván nem javasoljuk majd a gyerekeknek, mert növeli a fertőzésveszély kockázatát, elkülöníteni pedig nem tudnánk őket. Az már biztos, hogy megkérdezzük majd a szülőket a terveinkről, arról, hogy milyen szabályokat szeretnénk bevezetni. Várjuk majd a szülők visszaküldött válaszait, hogy mennyire partnerek ebben. Természetesen elfogadjuk, ha valaki nem engedi el a gyermekét, mert nem látja biztosítottnak az egészségét.

 

– Milyen feltételeknek kellene megfelelni?

– Csökkentett edzésszámban gondolkodunk. Szeretnénk, ha a gyerekek csak egy órát lennének a pályán, egy térfélen 6-8 játékosnál többet nem szeretnénk foglalkoztatni, ezért nagyjából 50 gyerek lehetne itt egyszerre. Fertőtlenítőeszközöket kell beszerezni, meg kell szervezni, hogy ne nagyon találkozzanak a gyerekek. Minden gyereknek egy saját labdával kell rendelkeznie, amit aztán le kell fertőtleníteni. A mosdókat is óránként fertőtleníteni kellene. Nem egyszerű a helyzet, a szövetség gyakorlatilag azt mondta, hogy bármit csinálhatunk, de hogy ha valamit rosszul csinálunk az a mi bajunk lesz, mert elmondták az ajánlásaikat.

 

 

Mikor indulhatnak újra a csoportos edzések?

– A leghamarabb jövő hét szerdán kezdhetnénk, de az edzések újraindításáról még lesz egy hosszabb megbeszélésünk. Mi csak azt a lehetőséget szeretnénk megadni a játékosainknak, hogy pályán legyenek, mert két hónap után ki vannak éhezve erre. Nem a hagyományos csapatedzésekben gondolkodunk, hanem szépen fokozatosan akarjuk visszavezetni a srácokat a futballba. Nem kell rohannunk, mert van három hónapunk felkészülni a következő bajnoki szezonra. Nagy segítség lenne számunkra az iskolák megnyitása, mert akkor működőképesek lennének a kollégiumi elhelyezéseink is. Enélkül kimaradhatnak a vidéki gyermekeink, nem hiszem, hogy tömegközlekedési eszközökkel bejárnának a gyermekeink Szarvasról, Makóról vagy éppen Szerbiából.

 

Lehetett-e valami újat tanulni szakmailag a vírus következményeként?

– Nagyon tetszenek a kollégák által használt Zoomos technikai és erőnléti edzések. Amennyiben a vírus elmúlik és lehetségessé válik a rendes edzések megtartása, azután is szeretnénk ezeket a módszereket beépíteni a saját képzésünkbe. Ezáltal növelhetjük a játékosaink labdaérintési számát. Egyrészt a technikai edzést, másrészt pedig az erőnléti tréninget is át lehetne helyezni ezekre az edzésekere, így a pályán eltöltött idő is nőhet. Ha már megszereztük ezt a tudást, akkor ne hagyjuk elveszni.

 

Mi lesz az edzőkkel?

– A terveink szerint egy gyerek csak egy órát tartózkodhatna a pályán. Az edzőknek emiatt akár két vagy három órát is itt kellene lenni, hiszen kis csoportokban szeretnénk dolgozni. Felmerül a kérdés, hogy ez milyen szabályozást igényel? Vannak olyan edzőink, akiknek munkahelyi elfoglaltságaik vannak. Például egyik trénerünk egy munkaügyi központban külön beosztás szerint dolgozik, ezért előre nem mindig tudja megmondani, hogy mikor ér rá. A vírus előtt négy óra után mindig szabad volt, de ez most nem így működik. Azért dolgozik így, mert a feleségével felváltva ügyelnek a gyermekeikre. Nagyon nehéz kérdés ez, át kell még beszélnünk. Nem lehet csak úgy beleugrani az edzésekbe.

 

Hogyan viselik a játékosok a hosszabb kihagyást?

– Minden tekintetben megsínylették, de a technikában nem biztos. Azért gondolom ezt, mert kiadtunk egy kérdőívet a gyermekeknek, amelyben nagyon sokan azt írják, hogy a technikai dolgokban fejlődtek a legtöbbet. Otthon labdázhattak egyedül, ami segíthette őket. Erőnlétben legfeljebb szinten tartani tudtak. Bízom benne, hogy a legtöbben megcsinálták az egyéni programokat, de biztos vagyok benne, hogy nem olyan minőségben, mint amikor csapatban tréningeznek.

 

Mentálisan mennyit vesz ki a labdarúgókból ez a helyzet?

– A legnagyobb probléma mentálisan lehet. Otthon vannak, de nagyrészt egyedül. Nem nagyon tudnak kimozdulni, nincsenek közösségben. Konfliktus helyzetek alakulhatnak ki otthon a család és a gyerek vagy a testvérek között. Jó szituációkat is hozhat, de azt látom, hogy romlott a mentalitásuk. A kérdőív első hetében még a legtöbben a maximális ötös osztályzatot adták erre a kérdésre, de most már egyre több a kettes.

 

– Hogyan vághatnak bele az új szezonba?

– Az volna a legjobb, ha minél hamarabb teljes értékű edzéseket tarthatnánk. Az NB I-nek köszönhetően május végéig, június 15-éig az is kikristályosodik, hogy egyáltalán mennyire lehet játszani a futballt. A megbetegedések számát nem tudjuk előre megjósolni. Az első osztály újraindulása egy sztenderdet ad, amihez igazodhatunk. Szerintem most kiadjuk a nyári szabadságot és lehet, hogy nem július 15-én kezdünk a nagyobb csapatokkal, hanem majd július 3-án. A kisebbeknél ez valószínűleg nem így lesz, mert augusztus környékén szoktak kezdeni. Ilyen terveink vannak, de ez nagy munkát igényel. Hetente tartok konferenciát az edzőinkkel és van alkalom, hogy három óráig tart egy megbeszélés, mivel olyan sok a teendő.

További programok »

FEL