Biztonságban folytatódik a tanítás – újra tesztelték a pedagógusokat

2021. január 4. 08:32 | behir.hu

Véget ért a közoktatásban dolgozók újabb tesztelése is. Országszerte csaknem 13 ezren regisztráltak a szűrésre, de ennél több embert sikerült letesztelni a hétvégén. Volt olyan szűrőpont ahol másfélszer annyian mentek el végül tesztelni.

Az első eredmények biztatóak: kevés fertőzöttet találtak. A cél a biztonságos iskolakezdés volt – hangzott el az M1 Híradójában.

A vizsgálatot a kormányhivatalok szervezték. A mintavevő csapatok kormánytisztviselőkből, orvos- és egészségtudományi képzésben tanuló egyetemi hallgatókból, valamint a tankerületi központok munkatársaiból álltak. Országszerte 263 csapat 99 helyszínen végezte a vizsgálatokat.

Az országban csaknem 13 ezren regisztráltak előzetesen a mintavételre, de mindenkit leteszteltek, aki kérte és elment a mintavételi pontra – mondta György István, a területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Hozzátette: volt olyan megye, ahol 60 százalékkal nagyobb volt a részvétel, mint remélték.

„Szeretném megköszönni a társszerveknek akik részt vettek a tesztelési folyamat megszervezésében elsősorban kormányhivataloknak azoknak az egyetemistáknak akik eljöttek és egészségügyi végzettségű kollégáknak és a pedagógusoknak akik éltek a lehetőséggel” – mondta György István. 

Legutóbb november végén december elején vizsgálták a köznevelésben dolgozókat. Akkor a minták csaknem két százaléka volt pozitív, a remények szerint ez a szám most alacsonyabb lesz.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL