Bírósági ülnökök vették át megbízólevelüket Békéscsabán

2019. május 30. 18:28 | Gyemendi Réka

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át az áprilisi testületi ülésen megválasztott 21 bírósági ülnöknek a megbízólevelet, így mostantól négy évig nem hivatásos bírákként vehetnek részt az ítélkezésben – derül ki a Békés Megyei Önkormányzat sajtóközleményéből.

Magyarország Alaptörvényének értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben. A törvényszék valamint a közigazgatási és munkaügyi bíróság ülnökeit a megyei és a megyei jogú városi képviselő-testület, valamint a területi nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületei választják meg.

– Az április 10-i közgyűlésen született meg a döntés az ülnökök személyéről. Közel annyi jelölés érkezett, mint ahány főt delegálni tudtunk – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

 

Kép forrása: Békés Megyei Önkormányzat

 

Az Országos Bírósági Hivatal 21 főben határozta meg a Békés Megyei Közgyűlés által megválasztandó ülnökök számát, ebből 1 főt törvényszéki ülnöknek, 16 főt közigazgatási és munkaügyi ülnöknek, 4 főt pedagógus ülnöknek jelölt meg. Megbízatásuk négy évre szól.

– A bírák jogállásáról szóló törvény alapján az ülnököknek ugyanolyan joguk van, mint a bírónak, részt vesznek az ülésen, befolyásolni tudják a bírót a döntés meghozatalában. Az ülnökök függetlenek, nem befolyásolhatók és utasítás sem adható nekik. Élettapasztalatuk sokat jelent egy-egy döntés meghozatalában, segítséget nyújtanak a bírónak, közreműködésükkel átláthatóbbá válik az igazságszolgáltatás – közölte dr. Csepregi-Matus Éva Márta, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese.

 

Kép forrása: Békés Megyei Önkormányzat

Ülnöknek az a 30. évét betöltött magyar állampolgár választható meg, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, büntetlen előéletű és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem. A megbízóleveleket és az esküokmányt a megyeháza nagytermében az eskütétel után vették át az ülnökök Zalai Mihálytól, a megyei önkormányzat elnökétől.

– Sok bölcsességet, egészséget, nem kevesebb sikert kívánok jövőbeni munkájukhoz. Köszönöm azt a megnyilvánulást, azt a közösségi feladatvállalást, ami manapság nem gyakran tapasztalható, de amit Önök önként vállalnak – zárta szavait Zalai Mihály.

 

További programok »

Itthon

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:11
FEL