Bevették a gyulai várat és az Almásy-kastélyt a textiles konferencia résztvevői

2020. március 8. 11:30 | Papp Ádám Sándor

Nem mindennapi élmény részesei lehetett a XVII. Kárpát-medencei Népi Textilfesztivál mintegy 400 résztvevője, hiszen esti látogatáson vehettek részt a gyulai várban és az Almásy-kastélyban.

Hintón érkezett meg szombaton este 7 órakor gróf Wenckheim József és felesége, Jankovich Stefánia, akik a kastély előtt üdvözölték vendégeiket. A látogatók számára valódi időutazás lehetett az esemény, hiszen a házigazdák korhű ruhában kalauzolták végig őket. A kastély kápolnájában barokk zene szólt, míg a kávézóban csokoládélevest kóstoltattak.

– Mindig különleges alkalom, amikor egy konferencia résztvevőit fogadhatjuk. Természetesen színes és látványos programokkal készülünk ilyenkor is vendégeink számára. A várban egy helyi specialitással vártuk az érdeklődőket, ott Kerecsényi kapitány fogadta a vendégeket és ő maga lovas szekéren érkezett a helyszínre. A várban a harcosok bajvívást mutattak be, szólt a lantmuzsika és frissen sütött kenyérlángost is kóstolhattak. Az est egy szép programmal zárult, hiszen az Erkel család kötődik a kastélyhoz, Erkel Ferenc őse itt volt udvari zenemester, ezért a mostani udvari zenemesterünk elmeséli a történetét és Erkel operákból hangzanak el részletek – fogalmazott Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta: a Kárpát-medencei Népi Textilfesztiválnak minden évben számos kulturális kísérőprogramja van. Idén a gyulai vár és az Almásy-kastély meglátogatásával szerették volna öregbíteni a fürdőváros hírnevét, hiszen mint mondta: a konferencia résztvevői nem csupán Magyarországról, hanem külföldről is érkeztek.

– Nagyon fontosnak érezzük, hogy a megye kulturális értékeit bemutassuk a konferencia résztvevőinek. Miután a rendezvényünk 17. alkalommal lett megrendezve, így már számos településen jártunk, ezért döntöttünk úgy, hogy idén a gyulai vár és a kastély lesz a középpontban. Hálásak lehetünk a szervezőknek, hiszen nem csupán látogatói lehettünk a két történelmi helyszínnek, hanem az esti órákban olyan interaktív programmal készültek számunkra, amely mindenképpen feledhetetlen élmény – emelte ki Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

A gyulai vár és az Almásy-kastély legközelebb esti időszakban június 27-én, a Múzeumok Éjszakáján lesz látogatható.

Galéria

További programok »

FEL