Bepillantás a munka világába – pályaorientációs tábor Békéscsabán

2019. augusztus 9. 08:42 | Szendi Rita

A Békéscsabai Karrier Iroda felső tagozatos tanulóknak szervezett pályaorientációs tábort a megyeszékhelyen, melynek célja, hogy a diákok minél több szakmával találkozzanak a pályaválasztás előtt. A fiatalok csütörtökön a Budapest Bank Műveleti Központjába látogattak, ahol közelebbről is megismerhették a cég működését.

A tábor résztvevői egy hét alatt hat különböző szakmával ismerkedhetnek meg, ezzel bepillantást nyerve egy-egy cég vagy vállalkozás munkájába.

A Békéscsabai Karrier Iroda olyan 6., 7. és 8. osztályos diákoknak szervezte a tábort, akik még nem döntötték el, milyen irányban tanulnak tovább. Az iroda egyik önkéntese is elkísérte a diákokat, aki elmondta: sokan úgy választanak szakmát, hogy nem is tudják pontosan, az mit takar. Völgyesi János Zoltán hozzátette: ezen a héten tizenkét diák vett részt a táborban, ahol betekintést nyerhettek a szakmákba.

A diákok csütörtök délelőtt a Budapest Bank Bankműveleti Központjába látogathattak el. Lasetzky Frigyes, a Budapest Bank operációs és minőségvezetője elmondta, hogy élményközpontúan próbálták megismertetni a bank különböző területeit, egy körülbelül háromnegyedórás körbevezetéssel. Nem egy teremben ülve ismerhették meg a bankot egy előadás alatt, hanem körbejárhatták a táborzók, akik azt is megtudták, hogy a bank különböző területein milyen munkalehetőségek vannak.

További programok »

FEL