A diákok a két turnusból álló, öt-öt napos, napközis rendszerű táborban szakemberekkel találkoznak, gyárakba, műhelyekbe, szakképző iskolákba és technikumokba jutnak be. Az első tábor résztvevői szerdán a Kemény Gábor Technikumban jártak. A fiatalok közelről ismerkedhettek meg a gépjármű-mechatronikai technikusok tanműhelyeivel, ahol mindenki megtalálta a számára hasznos és érdekes elfoglaltságot.
A táborban minden délelőtt egy-egy intézmény gyakorlati helyét mutatják be, ahol az általános iskolásoknak több lehetősége van, mint a hagyományos nyílt napokon.
– Ez a korosztály abszolút nyitott és érdeklődő, gyakorlatilag szerintem minden érdekli őket, amit tudunk nekik mutatni. Nagyon örülünk, hogy jönnek, hiszen nagyon nehéz most egy pályaválasztó élete, mivel számtalan kiváló iskola van a városban és a megyében, melyek rengeteg szakmát kínálnak. Ezeknek a szakmáknak a nevei sok esetben megváltoztak, például az autószerelőből gépjármű-mechatronikai technikus vagy éppen alternatív járműhajtási technikus lett. Ezeknek a gyerekeknek ezeket meg kell, hogy tanulják, és meg kell, hogy ismerjék, hogy egyáltalán mivel foglalkozik az adott szakma – mondta el Malatyinszki Péter, a BSZC Kemény Gábor Technikum igazgatója.
A gyerekek nemcsak a felnőttektől, hanem a kortárs segítőknek köszönhetően első kézből, volt táborozóktól, ma már középiskolás diákoktól szerezhetnek információt arról, hogyan kell készülni a felvételi vizsgákra.
– A Munkácsy Hotelban van a bázis. Ott zajlanak a különböző délutáni foglalkozások, illetve az étkezés. Évek óta úgy szervezzük a tábort, hogy a fiatalok a délelőttöket a Békéscsabai Szakképzési Centrum valamelyik tagintézményében gyakolati feladatokkal, élményszerű tudás megszerzésével töltsék – hangsúlyozta Mészárosné Szabó Anna a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője.
Az iparkamara a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával rendezi meg a tábort, minden évben két turnust hirdetve meg, más-más tematikával. Ami közös bennük, hogy mindkét táborban a társadalmi felelősségvállalás jegyében tanszereket gyűjtenek rászoruló tanulóknak.