Bentlakásos magániskolák, amelyek minden pénzt megérnek a szülőknek

A világ egyik legdrágább iskolájában átszámítva több mint 36 millió forintot kell fizetniük egy tanévért a szülőknek, ennyi pénzért már lovarda, luxusjacht és golfpálya használata is jár az itt tanulóknak. Egy brit lap összeállítása szerint a tíz legdrágább bentlakásos iskola közül nyolc Svájcban, kettő pedig az Egyesült Királyságban található – olvasható a Világgazdaság oldalán. 
 
A fizetős magániskolák itthon is jócskán megkérik az oktatás árát, ám a Magyarországon az egyik legdrágábbnak tartott Amerikai Nemzetközi Iskola csaknem hatmillió forintos éves tandíjával meg sem közelíti még az utolsó helyezettet sem azon a tízes listán, amelyet a brit The Telegraph állított össze a legdrágább fizetős iskolákról.  A lap szerint a tíz legdrágább – bentlakásos – tanintézményből nyolc Svájcban, kettő pedig az Egyesült Királyságban található.

A listán tizedikként szerepel az 1611-ben alapított – és eredetileg fiúiskolaként működő – Char­terhouse School, amely a mai napig Anglia egyik legnevesebb állami iskolája. Hagyományosan erős iskola, és a művészeti oktatásáról is híres: egyebek mellett évente színpadra állítanak hét-nyolc nagyszabású darabot a drámatagozatos hallgatók. Ezenkívül nyolcvan különóra és tanítás utáni klub közül választhatnak az itt tanulók. Bár a listán sereghajtó, a Charterhouse-ban egy tanév csaknem 40 ezer angol fontba (14,5 millió forint) kerül.

Az öregdiákok listája is figyelemre méltó: itt tanult mások mellett Peter Gabriel zenész, William Makepeace Thackeray író és Robert Jenkinson, aki 1812 és 1827 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke volt. Valamivel több, mint 40 ezer font az éves tandíj a Telegraph listáján kilencedik helyen lévő Tonbridge Schoolban, ez egyébként a másik angol iskola az összeállításban. Az iskola története 1533-ban kezdődött, a 20. század első felében többek között itt tanult Norman Heatley, aki a penicillint gyógyszerré fejlesztette, illetve Tim Waterstone üzletember és filantróp, Európa legnagyobb könyváruházának az alapítója.

A nyolcadik a svájci Brillantmont Nemzetközi Iskola, a Genfi-tó partján fekvő intézmény 130 éves, száz tanulónak biztosít bentlakást. A sportra – különösen a téliekre – nagy hangsúlyt fektetnek itt, januártól februárig például minden hét végén sítúrákra mehetnek a tanulók. Az ő szüleik akár 65 500 fontot (csaknem 24 millió forint) is fizethetnek évente gyermekeik taníttatására.

Eggyel feljebb áll a listán egy svájci amerikai iskola: a Leysin alig hatvanéves múltra tekinthet vissza, a svájci Alpokban található intézményben tanult – a Bloomberg szerint – a szaúd-arábiai királyi család néhány tagja, csakúgy, mint több Rockefeller és Vanderbilt. Az éves tandíj 64 800 font (23,5 millió forint).

Csaknem azonos árkategória a szintén amerikai, de Svájcban lévő TASIS, amely az első amerikai iskola volt Európában, M. Crist Fleming alapította 1956-ban. A Luganói-tó partján fekvő tanintézményben tanult többek között Victor Kraatz korcsolyázó és Billy Zane színész, akit a Titanicból és a Twin Peaksből ismerhet a hazai közönség.

Ugyancsak 64 ezer font körüli éves tandíjjal számolhatnak az Institut auf dem Rosenberg tanulói. A svájci iskolát 1889-ben alapították, de olyannyira nem adnak ki információkat az ott tanulókról, hogy nem találni említést az esetleg később híressé lett öregdiákjaikról sem.

Kicsit drágább a szintén svájci College du Léman, ahol már 68,5 ezer fontba (25 millió forint) kerül a szülőknek egy tanév, itt már kétéves kortól okítják a gyerekeket egészen az egyetemig, a két tannyelvű oktatás fontos része a sportélet.

A képzeletbeli dobogó alsó fokán szintén Svájc áll: a College Alpin Beau Soleil még többet kér a szülőktől, itt 75 100 font (27,3 millió forint) egy év. Ezért a pénzért a szülők Svájc legrégibb bentlakásos magániskolájában taníttathatják csemetéiket.

A második legdrágább iskola a Telegraph szerint a svájci Aiglon, az 1949 óta működő intézményben mintegy 60 nemzet diákjai tanulnak, itt végzett többek mellett Pietro Dova, aki a Google korábbi vezére volt, Tatjana görög és dán hercegnő, illetve Michel Gill színész. Ma egy tanuló egy éve 83 800 fontba (30,5 millió forint) kerül.

A bentlakásos iskolák listáját, immár nem meglepő módon, szintén egy svájci tanintézet vezeti. A Le Rosey számos nemesi származású öregdiákkal büszkélkedhet, például II. Albert belga király is itt koptatta a padokat. Egy tanévért ma a szülőknek 99 498 fontot (36,1 millió forint) kell fizetniük.

Forrás: VG 

Megosztás:

Címke: , , , , ,