Benczúr művészete tárul fel a hétvégén a Munkácsyban, szakmai tárlatvezetéssel

2025. április 3. 07:22 | Fajó Attila

Benczúr, a fenséges címmel nyílt új, időszaki kiállítás március 13.-án a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A hétvégén, pontosabban szombaton 15 órától Gyarmati Gabriella művészettörténész segítségével mélyedhetnek el az érdeklődők az akadémikus történeti festészetben.

A kiállítás kurátora, Gyarmati Gabriella művészettörténész kiemelte, hogy Munkácsy Mihály és Benczúr Gyula egy évben születtek, pályájuk pedig több ponton is találkozott, a tárlat többek között erre a kapcsolatra is rávilágít. A művek mellett több személyes tárgyat is láthatunk a művésztől, így a tárlat az alkotó pályáját is nyomon követi és a látogatók elé tárja.

– Festőnk Nyíregyházán látta meg a napvilágot, így a helyi Jósa András Múzeum gyűjteménye adja a tárlatunk gerincét. Benczúr művészetét azért tartottuk érdemesnek a csabai közönségnek bemutatni, mert ő annak a művészgenerációnak a legteheségesebb tagja, aki visszatért hazájába. Múzeumunk névadójának és a magyar akadémikus történeti festészet kiemelkedő alakjának párhuzamba állítása és művészetük különbségeinek kimutatása is kézenfekvő számunkra – fogalmazott Gyarmati Gabriella. 

A festőművész a csabai kötődésű Munkácsy Mihály kortársa volt, aki a XIX. század utolsó harmadában külföldről hazatérve, Magyarországon csinált karriert. Az új csabai kiállítást – melyről bővebben ebben a cikkben írtunk – műtárgykölcsönzéssel támogatta a nyíregyházi Jósa András Múzeum, valamint a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, a debreceni Déri Múzeum és a székesfehérvári Szent István Király Múzeum is.

A Benczúr, a fenséges című időszaki kiállítás egészen augusztus 10-ig látható a Munkácsy Mihály Múzeum Jankay termében.

 
 
 

További programok »

Friss hírek

Tovább tart a Békéscsaba vesszőfutása – már kieső helyen az Előre

Tovább tart a Békéscsaba 1912 Előre vesszőfutása a labdarúgó NB II-ben, hiszen már hat mérkőzés óta nyeretlen. Csató Sándor csapata vasárnap a 2. helyen álló Kazincbarcika ellen szenvedett 1–0-s vereséget hazai pályán a 24. fordulóban. Az Előre a visszacsúszott a kieső, 15. helyre.
2025. április 13. 21:09