Fotótechnikai újdonságokat mutattak be a Kós diákjainak

2024. november 14. 14:36 | Fajó Attila

Szakmai bemutatót tartottak a BSZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskolában. Az előadók egy kamerák gyártásával is foglalkozó világméretű japán elektronikai cég képviselői voltak.

Az iskola dísztermében összegyűlt diákság alma matere immár 1950 folytat fotográfus képzést. A nagy múlt arra kötelezi az intézményt, hogy időről időre megismertesse külső partnerei segítségével a legújabb szakmai fejleményeket, technikákat.

– Nem először tart iskolánk ilyen jellegű rendezvényt, hiszen számunkra az a cél, hogy diákjaink első kézből szerezenek tapasztalatot a fényképészetet érintő innovációkról. Ez a bemutató is nem csak elméleti, de gyakorlati tudás átadást is tartalmaz, amivel motiválni kívánjuk és előnyeket kívánunk biztosítani tanulóink számára – mondta el az eseményt az iskola képviseletében szervező Rácz-Juhos Andrea szakoktató. 

A Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola oktatásban segítő külső partnerét képviselő Molnár Csaba kiemelte: ez nem egy kereskedelmi célú rendezvény, amellyel magasabb eladási számokat kívánnak produkálni. Itt a hangsúly azon van, hogy a fiatalok kipróbálhassák és megismerhessék a technika új vívmányait, hogy később, már éles helyzetben találkozva az eszközökkel, magabiztosan tudjanak velük alkotni.

Galéria

 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL