Békési Kastélyok Bringás Vándortábor: Életre tanít, élményt ad

2025. július 29. 11:54 | Bere Mátyás

A Bringás Vándortábor célja, hogy megszerettessék a fiatalokkal a szabadidős kerékpározást, miközben élményeket gyűjtenek és újabbnál újabb vidékeket ismernek meg. Harmadik éve vesz részt Békéscsaba a Bringás Vándortáborok szervezésében, a Magyar Kertékpáros Turisztikai Szövetség és a Békéscsabai Turisztikai Egyesület együttműködése révén.

– Maradandó élményt szeretnénk adni a fiataloknak a Körösök-völgye és Békéscsaba bemutatásával. Idén 19 turnusban valósul meg a Békési Kastélyok Bringás Vándortábor, ez pedig több mint 400 résztvevőt jelent. Azért fontos, hogy élményt adjuk a fiataloknak, mert közöttük többen nem tapasztaltak a kerékpározásban, valamint nem jártak még a térségünkben. Jó első benyomást kell átadnunk nekik – fogalmazott Opauszki Zoltán, a Békéscsabai Turisztikai Egyesület elnöke.

A kerékpártúrának jelentős részét képezi, hogy a két évvel ezelőtt az Év kerékpárútja címet elnyert Wenkheim-kerékpárúton bringázhatnak a résztvevők. Ez már egy komoly alapot képez. Ez az út éppen azért lett az Év kerékpárútja, mert rengeteg élményt kínál egyszerre.

– Emellett fontos, hogy a nyári forróságra is tekintettel kell lennünk. A fiataloknak éppen ezért szinte minden nap tudunk fürdőzési, pancsolási lehetőséget kínálni a tavainkban, folyóinkban. Itt a csapatos közlekedést is megtanulhatják a gyermekek, ezzel együtt pedig a KRESZ szabályait is, odafigyelve egymásra és mindarra, amit a túravezetők mondanak – mondta az elnök.

A legutóbbi tábor első napján az indulás után hamar betért a csapat a Munkácsy Emlékházba, ahol a helyi kultúrával és gasztronómiával ismerkedhettek.  

 

 

A vándortábor egy igazán nagy körtúra, hiszen Békéscsaba után többek között érinti Békés-Dánfokot, Várhelyet, Biharugrát, a geszti kastélyt és Gyulát is.

– Általában ötven kilométert tekerünk naponta, de lesz 60-70 kilométer közötti táv is, ami a legnehezebb, hiszen nem csupán hosszú, hanem nehezebb is, mert a gáton fogunk haladni. Emellett egy egész heti felszerelést viszünk magunkkal. Bízunk benne, hogy kegyes lesz az időjárás – mondta Annaházi Erzsébet Erika túrakisérő.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL