Békési éremdömping Nádudvaron

2023. november 2. 07:26 | behir.hu

Nyolcadik alkalommal rendezték meg az elmúlt hétvégén a Nádudvar Gasztro Kupa kick-box országos versenyt. A nagyszabású viadalra most is nagy volt az érdeklődés, hiszen közel 40 klub 293 versenyzője 400 nevezését adta le.

A népes mezőnyben színvonalas mérkőzések zajlottak a nádudvari Kövy Sándor Általános Iskola sportcsarnokában – írja a Békés Megyei Harcművész Szövetség beszámolója. A Rácz Lajos és Rácz Krisztián vezette Rácz Kickboxing Team immáron tizenharmadik alkalommal rendezett országos kick-box versenyt Nádudvaron és most is a megszokott magas színvonalon zajlottak az események négy küzdőtéren.

A Nádudvar városát képviselő Pető József, a város Egészségügyi-, Szociális-, és Ifjúságvédelmi Bizottságának elnöke, a verseny megnyitóján elmondta, hogy a nádudvari sport ebben az évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját, így mi mást kívánhatna, mint hogy a Rácz Kickboxing Team is hasonló évfordulót ünnepelhessen a jövőben.

A versenyen a kezdők kategóriáját külön vették, hiszen így azok is ráhangolódtak és kedvet kaphattak, akik mögött nem áll versenytapasztalat. A Békés Megyei Harcművész Szövetség hat klubja indult el a versenyen és szépen termelték az érmeket, összesen 14 arany-, 28 ezüst- és 21 bronzéremmel térhettek haza.

 

Eredmények:
POINT-FIGHTING szabályrendszer
Junior korosztály
69 kg 2. Lakatos Erik (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
55 kg
2. Szabó Szófia (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Fördős Jázmin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
28 kg 2. Antal Benjámin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
37 kg 2. Peregi Zétény (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
42 kg
1. Szvarnasz Janisz (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Stír István (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Born Henrik (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
32 kg
2. Nátor Petra (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Farkas Bianka (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Gyermek korosztály
24 kg
1. Békési Bence (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
2. Gajdács János (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
27 kg 1. Peregi Botond (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
30 kg 2. Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
33 kg
3. Balogh Márton (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Pécsi Alex (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
36 kg 1.Tóth Kevin (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+36 kg
1. Hugyecz Donát (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
2. Káli Zoltán Márk (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
27 kg 2. Fábián Kira (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Kezdők kategóriája
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg 2. Sánta Máté (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
42 kg 2. Sánta Gergő (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
47 kg 1. Németi Maya (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)
32 kg 2. Farkas Bianka (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+47 kg 2. Koczka Kata (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)

Gyermek korosztály
24 kg.
1. Griecs Ábel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Szemenyei Máté (Contact K.T.H.E. Orosháza)

30 kg 3. Nátor Dániel (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
33 kg
2. Pécsi Alex (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
3. Balogh Márton (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+36 kg 1. Hugyecz Donát (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
27 kg 3. Andréka Hanna (Contact K.T.H.E. Orosháza)

LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Junior korosztály
69 kg 3. Lakatos Erik (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)
74 kg 1. Surin Patrik (Békéscsabai JALTE –Dohányos team)
60 kg 1. Dohányos Anna (Békéscsabai JALTE –Dohányos team)
65 kg 2. Markovics-Horváth Míra (Contact K.T.H.E. Orosháza)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
69 kg 1. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)
55 kg 2. Kurunczi Noémi (Barátság SE Battonya)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg 3. Farkas Bianka (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
47 kg 2. Téglás Adrienn (Barátság SE Battonya)

Kezdők kategóriája:
Junior korosztály
74 kg 1. Burján Balázs (Contact K.T.H.E. Orosháza)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg 3. Udvardy Roland (Contact K.T.H.E. Orosháza)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg 2. Lipták Attila (Barátság SE Battonya)
42 kg 2. Szemenyei Balázs (Contact K.T.H.E. Orosháza)
32 kg 2. Farkas Bianka (Békéscsabai JALTE – Debreczeni team)
+47 kg 3. Németi Maya (Hegyesi KBSE Füzesgyarmat)

Veterán korosztály
+79 kg
1. Tóth Norbert (Contact K.T.H.E. Orosháza)
2. Fánczi István (Contact K.T.H.E. Orosháza)

KICK-LIGHT szabályrendszer
Felnőtt korosztály
79 kg 1. Friedl Flórián (Contact K.T.H.E. Orosháza)

Junior korosztály
63 kg 3. Szabó Gergő (Contact K.T.H.E. Orosháza)
69 kg 2. Lakatos Erik (HED-LAND Sportcsarnok SE Mezőberény)
74 kg 3. Surin Patrik (Békéscsabai JALTE –Dohányos team)
60 kg 3. Dohányos Anna (Békéscsabai JALTE –Dohányos team)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
47 kg 3. Sztán Attila (Barátság SE Battonya)
69 kg 1. Tóth Lajos (Barátság SE Battonya)
55 kg 2. Kurunczi Noémi (Barátság SE Battonya)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
32 kg 1. Lipták Attila (Barátság SE Battonya)
47 kg 2. Téglás Adrienn (Barátság SE Battonya)

Kezdők:
Junior korosztály
74 kg 2. Burján Balázs (Contact K.T.H.E. Orosháza)
65 kg 2. Markovics-Horváth Míra (Contact K.T.H.E. Orosháza)

Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
57 kg 3. Udvardy Roland (Contact K.T.H.E. Orosháza)
60 kg 2. Kiss Hanna (Gyarmati Team, Bucsa)

Kadet 1 (serdülő) korosztály
42 kg 3. Szemenyei Balázs (Contact K.T.H.E. Orosháza)
+47 kg 2. Tóth Hanna (Gyarmati Team, Bucsa)

Veterán korosztály
+ 79 kg
2. Fánczi István (Contact K.T.H.E. Orosháza)
3. Tóth Norbert (Contact K.T.H.E. Orosháza)

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL