Békéscsabai Városi Jótékonysági Bál

2016. január 16. 18:57 | behir.hu

A Békéscsabai Városi Jótékonysági Bálat ebben az évben is megrendezik január 23-án a Jókai színház Vígadó termében. A befolyt összeget a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének ajánlják fel.

Ebben az esztendőben a Békéscsabai Városi Jótékonysági Bálnak a Jókai Színház ad otthont. Egy héttel a rendezvény előtt már közel 1 millió forintnyi adomány gyűlt össze és szinte minden jegy elkelt. A rendezvény bevétele, azaz az adomány összege három részből áll össze: az eladott jegyek vételára, a tombolára szánt összeg és az egyéni adományok. Idén a támogatást a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete kapja - fejtette ki Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete néhány héten belül fennállásának 35 évfordulóját ünnepli. Az évek alatt sokat bővült az a terület, amellyel a civil szervezet foglalkozik. Most már mozgáskorlátozottak, fogyatékosok, autisták napközbeni ellátását, fejlesztését is segítik.

A mozgáskorlátozottak hatékony érdekvédelme mellett olyan szolgáltatásokat alakított ki a szervezet, amelyek a sérült emberek mindennapjait tehetik könnyebbé. E mellett fontos a megfelelő szakemberek munkája és a professzionális eszközök használata. A jótékonysági bálon befolyt összeget számos fejlesztésre használhatja fel majd az egyesület.

Kora Éva Robertina

FEL