Békéscsabai kick-box érmek Boszniából és Szlovákiából

2025. április 22. 16:29 | behir.hu

A JALTE-Debreczeni Team versenyzői ismét sikeres versenyeken vannak túl. A közvetlen utánpótlás az elmúlt időszakban két jelentősebb versenyen vett részt, ahol egyrészt versenytapasztalatot szereztek, másrészt világranglista pontokhoz is hozzájutottak.

Az eredményes nemzetközi versenyzéshez, a nagy próbát jelentő Európa – és világbajnokságokon, valamint Világ és Európa - kupákon való eredményes szerepléshez a kisebb nemzetközi versenyeken történő ráhangolódáson vezet az út. Így van ez a kick-box sportágban is.

Az első versenyt Szarajevóban, Bosznia-Hercegovina fővárosában rendezték meg, ahol a közvetlen utánpótlás két tagja utazott el a Békéscsabai JALTE-Debreczeni Team csapatából. Közülük Tóth Kevin súlycsoportjában bronzérmet szerzett, meglehetősen problémás bíráskodás mellett.

Nagyobb létszámmal és eredményesebben szerepeltek a Debreczeni Team utánpótlás versenyzői Szlovákiában, a Pozsony melletti Pezinokban a Slovak Open nemzetközi versenyen, amelyen 10 ország 48 klubjának 326 versenyzője 500 nevezéssel indult el. Mint Opauszki Dávid edző elmondta, a kilenc versenyző helyt állt, jól szerepeltek, s megerősítette, hogy az alaptechnikákon, mozgáson kell még csiszolni a jövőben. Összesen a fiatalok három arany, négy ezüst és két bronzérmet szerezte. A versenyeken a bíráskodás közepes volt, de a lényeg teljesült: az eredményes szereplés és a rutinszerzés.

EREDMÉNYEK:

POINT-FIGHTING szabályrendszer

Sarajevo Cup

Kadet 1 (serdülő) korosztály

47 kg. 3. Tóth Kevin

Slovakia Open

Kadet 2 (ifjúsági) korosztály

57 kg.

1. Szvarnasz Janisz

  1. Breznay Nándor

Kadet 1 (serdülő) korosztály

32 kg. 3. Gróf Nimród Attila

47 kg. 3. Born Henrik

+ 47 kg. 2. Born Henrik

24 kg. 1. Born Heidi

Gyermek korosztály

21 kg. 2. Gróf Nándor

30 kg. 2. Griecs Ábel

33 kg. 1. Griecs Ábel

Forrás: JALTE-Debreczeni Team

További programok »

FEL