Október 30-án Budapesten kitört az őszirózsás forradalom. Másnap az ország új vezetője az antantbarát és békepárti Károlyi Mihály gróf lett, aki nem tekintette érvényesnek a padovai fegyverszünetet, ezért november 7-én Belgrádban önálló fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett.
A november 13-án megkötött belgrádi fegyverszüneti egyezmény elrendelte, hogy Magyarország a Szamos felső folyása–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva-vonalra rendelje vissza hadseregét. Ezt felhasználva a déli területeket már megszállt szerb csapatok ittléte törvényessé vált, a román csapatok előőrsei már addig is nyomultak előre, november 12-én megjelentek a Gyimesekben, majd sorra megszállták a székelyföldi településeket, Csíkszeredát november 26-án.
1919. január végén a román csapatok már a Máramarossziget–Nagybánya–Zilah–Bánffyhunyad–Zám vonalat is elérték. Az ellenőrzésük alá eső területen rögtön megkezdték tartós berendezkedésüket, bár a kialakult helyzetet még egyik háborús fél sem tekintette véglegesnek.
Az első világháborút lezáró béketárgyalások 1919 januárjában kezdődtek Párizsban, ahol február 26-án újabb demarkációs vonalat határoztak meg. Az általunk vizsgált területre is vonatkozó széles demilitarizált zóna nyugati határa a Vásárosnamény–Debrecen–Gyoma–Hódmezővásárhely–Szeged-vonalig terjedt. A békekonferencia döntése következtében a Partium is román megszállás alá került.
A kijelölt területet a magyar hadsereg köteles volt elhagyni, ezt Fernand Vyx francia alezredes 1919. március 20-án közölte a magyar kormánnyal, aminek következtében Károlyi Mihály lemondott. A hatalom másnap a Kun Béla által irányított Tanácsköztársaság kezébe került. Az általuk toborzott Vörös Hadsereg létszáma 60 ezer főre duzzadt. A román hadsereg április 16-án Berthelot francia tábornok engedélyével megkezdte a demarkációs vonal keleti szélén elhelyezkedő városok megszállását. A román alakulatok április 20-ára elfoglalták Nagykárolyt, Nagyváradot, Aradot, egészen a Tiszáig nyomultak. Ravasz területfoglalásuk átfogó és összehangolt volt, északon és délen egyidőben került rá sor.
Ellenük csak a Kratochwil Károly vezette Székely Hadosztály lépett fel Nyíregyháza térségében, de a román túlerő miatt visszavonultak, és április 26-án letették a fegyvert. A román hadsereg alig ütközött ellenállásba, az alföldi városok többsége harc nélkül kapitulált, április 23-án Debrecen, majd Gyula is. Érdemes elolvasni Dr. Galli Károly: Az I. világháború forgatagában (Békéscsaba, 2015) könyvet.
A román és a magyar katonák a Szent István téren, 1919-ben
Békés vármegye székhelyét az első román járőr április 24-én közelítette meg, a város vezetősége jelezte, hogy a településen rend van, a vörös katonák elvonultak. A román csapatok másnap este a Szent István utcán keresztül vonultak be Gyulára. A Tanácsköztársaság helyben maradt vezetőit azonnal letartóztatták, és a négy korábbi ügyvivőt a Gyula és Békéscsaba között található veszei híd mellett agyonlőtték, a megszállás Békéscsabán is hasonlóképpen történt.
A várost április 26-án érték el a román csapatok, elrettentésként az utcasarkokon egy-egy gépfegyvert állítottak fel. Az elmenekült vörös katonák egyik páncélvonata Gyoma felől visszatért, és a város északnyugati szélén néhány ártatlan lövést adott le. Ezt felnagyítva a román hadvezetés „hivatalos jelentése” szerint Békéscsabát csak komoly és véres harcok árán foglalták el, a harcok során pedig sok vörös katonát és mintegy 200 tisztet foglyul ejtettek. A valóságban felszólították a már leszerelt tartalékos tiszteket, hogy jelentkezzenek nyilvántartásba. A gyanútlan embereket ezek után elfogták, és hadifoglyokként Brassóba szállították, ahonnan csak hónapokkal később térhettek haza.
Békés községet április 26-án érték el a megszállók, mintegy 200 vöröskatona a község határában a nagy vashídnál gyűlt össze, megpróbáltak védekezni. De a románok lőni kezdték a várost, ezért a vöröskatonák elmenekültek. A település elöljárói a templomra tűzött fehér zászlóval próbálták a katonai megtorlást megakadályozni. A román parancsnok megígérte, hogy nem bántja a lakosokat, de végül 11 személyt kivégeztek, és több épületet felgyújtottak.
A Magyar Nemzeti Hadsereg tagjai
A Tanácsköztársaság bukása után 1919. április 16-án a román hadsereg elkezdte a Tiszántúl elfoglalását, és 10 nap múlva a román katonaság bevonult Békéscsabára, mert 1916. augusztus 16-án az antant hatalmak megígérték Romániának, hogy ha a központi hatalmakkal szemben belép a háborúba, akkor megkapja Erdélyt és a Tiszántúl nagyobb részét. A románoknak nagyon kellett Békéscsaba, mert fontos közlekedési csomópont volt. Az itt élő szlovákokat a magyarok ellen uszították 1919 augusztusában csatlakozási mozgalmat szerveztek számukra.
Dobrudzsa románosításának módszereit alkalmazva a román propaganda hangsúlyozta, hogy Békés és Csanád vármegye jelentős része Nagyromániához tartozik majd, emiatt romániai országgyűlési választásokat kell tartsanak. A román királyi pár 1919. május 23-ai, békéscsabai látogatása után a román hatóságok népgyűlést hirdettek a csatlakozás kimondására. I. Ferdinánd román király 1919. szeptember 4-én Nagyszebenben megjelent dekrétuma szenátor- és képviselő-választásokat rendelt el a megszállt területeken. Békés vármegye 8000 lakosából csak 150-160 ember szavazhatott, Békéscsaba két választókerülete közül az egyikben senki sem szavazott.
A román királyi pár látogatása Csabán, 1919-ben
A román hatóságoknak sikerült megvásárolni néhány helyi embert a szervezőmunka elvégzésére, akik azt a hírt terjesztették, hogy a szlovákságra fényes jövő vár Romániában. Békéscsabán szlovák népgyűlésen követelték e helységeknek Romániához csatolását. November 7-én dr. Barbu Demeter kisjenői görögkeleti esperesre – aki a hivatalos tolmács volt - vagy Kucsera János békéscsabai kisgazdára szavazhattak. Miután nem jelentkezett senki, az elnök a szavazást lezárta, az üres csabai szavazóurna önmagáért beszélt, nem sikerült a ravaszságuk, közel egy év után, 1920. március 20-án a román megszállás véget ért.
Békéscsabán a román katonaság ígéretei nem sokat értek, a katonáik zöme zsákmányolt, erőszakoskodott és zsarolt, ahol csak tehette. A parancsnokság mellett volt beosztva egy Pizó nevű romániai pópa, aki kitűnően beszélt magyarul, és ezzel a lakosság jóindulatába férkőzött. Panaszával mindenki hozzá fordult az erőszakosságok miatt, így mintegy összekötő szerv lett a lakosság és a parancsnokság között. A valóságban azonban a parancsnokság kémje volt, akinek kötelessége volt a lakosságnak a megszállók felé irányuló hangulatát kiszimatolni.
Egy tavaszi napon dobszóval hirdette ki a parancsnokság, hogy a volt háborús tisztek és altisztek igazolásuk céljából kötelesek 3 napon belül a városházán megjelenni. Az igazolást a Brassóban székelő hadtestparancsnokság intézi. Díjmentes különvonaton utazik mindenki s ott mindenkinek kiadják az igazolást, aki nem volt vörös. Ezt közölte mindenkinek a Bagi majorbéli román hadnagy, és azt, hogy a vonat másnap reggel 6 órakor indul, és mindenki öltse fel katonai egyenruháját.
Útban Brassó felé az állomásokon kegyetlen látványok fogadták, a román katonák a Vörös Hadseregbeli összevert tiszteket fegyveresen kísértek, mint hadifoglyokat, egy másik állomáson pedig Laczhegyi Zoltán századost vérző fejsebével kísérték a román katonák. A brassói állomáson békéscsabaiakat az őrök kiszállították a vonatból és négyes sorokban menetoszlopba állították. Fedezetük alatt elindultak a Fehér kaszárnyába, és a kijelölt szobákban - ahol a fal körül fapriccsek voltak - szállásolták el. A laktanyában, szintén őrizetben tartott Székely Hadosztálybeli tisztektől megtudták, hogy őket is ide hadifogolyként hozták. Azt mondták nekik, hogy a Békéscsaba körüli harcokban fogták el őket.
A tüzér és gyalogsági laktanya Brassóban
Persze igazoltatásról szó sem volt, így sikerült a román parancsnokságnak csellel - a jóhiszeműségüket kihasználva - otthonunkból elhurcolni és hadifogollyá tenni. Elhelyezésük a laktanyában kritikán aluli volt. A létszámuk 150 lehetett, mégis két szobába szorították be. A nagyobb szobában vagy nyolcvanan helyezkedtek el. A fa priccsen kívül egy hosszú asztal és két pad volt az egész bútorzat. Szerencsére hoztak takarókat és csajkát, így tudtak a kemény deszkán aludni, és a híg babfőzeléket is volt miből megenniük. Brassó belvárosában (a mai Bǎlcescu utca) volt a Fekete kaszárnya, azaz a gyalogsági laktanya, a Hosszú utcában a tüzérlaktanya, és a háttérben Brassón kívül a Fehér kaszárnya, ahová sem a Közép-utca, sem a Hátsó utca házai nem értek el.
A békéscsabaiak Galli Károlyt választották szobaparancsnoknak, szobatársak: Hartel Ferenc bankigazgató, tartalékos zászlós, Fuchs Lajos gyári cégvezető, Fischer Salamon kereskedő, Nagy Antal varrógép-kereskedő, Gajdács János gazdálkodó, tartalékos főhadnagy, Machács és Ács hadnagyok, Gallai Tibor és Réthy Béla. A Békés községbeliek a másik szobában kaptak helyet, Nagy Antal tartalékos őrmester is. Éjszaka a román őr ellopta egyik szobatársuk bakancsát, hiába jelentették a tettest nem „kapták” meg. Néhány napra egy új tolvaj próbálkozott, de erre fel a hadifoglyok tömegesen kirohantak, ezt a „lázadást” az őrség fegyverekkel próbálta visszaszorítani, de végül békésen megoldódott, és elvonultak.
Az élelmezésük siralmas volt, délre babfőzeléket, este fuszulykalevest kaptak kenyérrel. Ezzel a koszttal sokáig nem bírták volna, de brassói nőegyletek tagjai majdnem naponta felkeresték őket. A Katolikus vagy Református, az Izraelita Nőegyletek küldöttségei, elláttak őket étellel, cigarettával, édességgel, és a napi háborús hírekkel. Réthy Béla pedig egy Mici szász lánynak kezdett udvarolni, a többi legények is próbálkoztak. Az Izraelita Nőegylet elnöknője, dr. Bársony ügyvéd felesége mindenkin segített.
Reggel a román főhadnagy felsorakoztatta a foglyokat, névsort olvasott, és kihirdette a napi parancsokat. A laktanya udvarán találkozhattak a foglyok, nyáron még napoztak is. Sokan dolgozni is kezdtek, Gajdács János suszter lett, segédjének fogadta Áchim Mihályt. Értesültek arról, hogy Szeberényi Lajos evangélikus esperes, Laubner József, a Nemzeti Bank békéscsabai fiókjának főnöke és Reisz Hermann, akinek fiai is a brassói fogolytáborban voltak, a foglyok kiszabadítását tervezik. Kérvényeztek, küldöttségben jártak illetékes helyeken, a brassói hadtestparancsnokságnál, sőt Bukarestben a hadügyminisztériumban is, de sikertelenül.
A békéscsabai kereskedők, akik Brassóba jártak szövetet és egyebet vásárolni, a rászoruló foglyoknak előlegeztek vagy kölcsönöztek, és a hozzátartozóktól hoztak pénzt. Egyik reggel a román főhadnagy a Hadtestparancsnokság egy nyilatkozatát olvasta fel, amely a Román állam iránti hűségre kötelezi az aláírókat. Pizó román pópát küldte a foglyok meggyőzésére, de Réthy Béla és dr. Emperl Gyula felszólitására a foglyok nem írták alá. Pizó azt mondta nekik, hogy a Székely Hadosztály tagjai hazabocsátásuk ellenében hűségnyilatkozatot tettek, és a hadtestparancsnokság csakugyan hazabocsátotta őket. Réthy Béla aznap megszökött.
Másnap reggel 6 órakor négyes sorban vezényelték az állomásra a foglyokat és Craiovára szállították. Az állomáson Dr. Galli Károly is megszökött. A Nőegylet tagjai búcsúztatták az állomáson a foglyokat. A Brassói Transylvania kávéházban véletlenül találkoztak Réthyi Béla és Galli Károly, akik a brassói szász Wolf Mici nagymamájánál kaptak szállást. Közben Viski Péter családját is megismerték, ahol szívesen fogadott vendégek voltak, Klári lányuk, akinek Kiss Dénes ügyvéd udvarolt a Cenkre vitte kirándulni. Dr. Bársony brassói ügyvéd 600-600 korona fejében megígérte nekik a hamis útlevelet Gálos Jenő és Révi Béla álnéven. Július végére megérkeztek az útlevelek, este vonatra szálltak és Aradra indultak.
A Craiovára szállított békéscsabai foglyokat az állomáson egy román főhadnagy várta a hadifogoly transzportot két teherautóval, ami a poggyászaikat vitte be a laktanyára, őket négyes sorokban vezette a laktanyába, ahol a román ezredes táborparancsnok tisztjeivel és altisztjeivel együtt fogadta őket. Meglepetés volt számukra az, amikor a rangjuknak megfelelő fél fizetést megkapták, és rendes katonaágyakban aludhattak, és étkezésüket a táboron kívüli kifőzdékből hozathatták. A bevásárlók egy tiszt kíséretében naponta kimehettek a városba. Bent a laktanyában kantint rendeztek. Vettek hangszereket, hegedűt, cimbalmot, nagybőgőt és cigányzenekart alakítottak, és esténként hangversenyeket rendeztek, és kabarékat egy nagy étteremben felállított színpadon. Színdarabokat is előadtak orvosi rendelőt is felállítottak, Szeberényi János orvos lett a tábor orvosa. Nemsokára őket is hazaengedték.
Jó lenne, ha a brassói és békéscsabai szervezetek közösen egy emléktáblát helyeznének a brassói Fehér kaszárnya falára, ez lehetne a történelmi megbékélés egyik jele, mert József Attila szerint: „A harcot, amelyet őseink vìvtak,/ békévé oldja az emlékezés/ s rendezni végre közös dolgainkat,/ez a mi munkánk; és nem is kevés”.
Dr. Benzce Mihály
